A répaevés komoly pénzügyi gondot okozhat

gazdaság egészséges táplálkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy új tanulmány szerint az egészséges étrend valószínűleg jót tesz nekünk, ugyanakkor akaratlanul gyengíti egyes fejlődő országok gazdaságát. Brit kutatók azt modellezték, mi történne, ha Nagy-Britannia és Brazília lakossága a WHO javaslatainak megfelelő, egészséges étrendre térne át, vagyis több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanának, és kevesebb húst illetve tejterméket ennének.

Nagy-Britanniában a szakértők becslése szerint az egészségtelen étrendről való lemondással közel 70 ezer étkezéssel összefüggő, például szívbetegség vagy rák eredetű korai halálozást lehetne megelőzni. Ez elméletben azt jelentené, hogy az egészségügyben évente 20 milliárd fontot lehetne megtakarítani.

iStockPhoto
iStockPhoto

Brazíliában ugyanakkor az egészségtelen étrenddel összefüggő betegségek aránya nem olyan magas, mint Nagy-Britanniában, ezért Brazília viszonylag kevés egészségügyi előnyhöz jutna, miközben gazdasága milliókat veszítene.

A London School of Hygiene and Tropical Medicine megbízásából készült tanulmány a Lancet folyóiratban jelent meg. Szerzője, Richard Smith professzor így nyilatkozott: "Nem azt mondjuk, hogy az embereknek nem kell egészségesen étkezniük. Csupán annyit állítunk, hogy az egészséges táplálkozásnak nem kívánt következményei is lehetnek."

Smith és munkatársai azt állítják, hogy Brazíliában és a nyugati országokban a vegetáriánushoz közelebb álló étrendre való átállás a hústól függő brazil gazdaság számára 1,388 millió reál (kb. 164 milliárd forint) veszteséget okozna. "Egy ideális világban mindnyájunknak tökéletes étrenden kellene élnie" - mondja Smith. "Az is fontos azonban, hogy mindenkinek legyen munkája." A szakértő szerint az egészségügyi tisztviselőknek alaposabban át kellene gondolniuk a kiadott irányelveket, mert például Brazília esetében, amely nagy mennyiségű húst exportál a nyugati országokba és Japánba, a nemzetközi táplálkozási tanácsok szörnyű következményekkel járhatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.