rákos megbetegedés kutya bélrák daganat széklet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Japán kutatók hétfőn laboratóriumi áttörésről számoltak be: egy olyan retrieverről, amely a modern diagnosztikai eszközöket megszégyenítő pontossággal szagolja ki lélegzet- és székletmintából a béldaganatot.

Az eredmények a szakértők szerint azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy egy szép napon olyan "elektronikus orrot" fejleszthetnek ki, amely képes a korai stádiumában kiszagolni a daganatot.

A Kyushu Egyetem kutatói Hideto Sonoda vezetésével a különlegesen kiképzett fekete nőstény labradorral 74 szaglási tesztet végeztettek el néhány hónap leforgása alatt. Mindegyik teszt öt-öt lélegzet- és székletmintából állt, amelyek közül csak egy volt rákos. A minták 48 diagnosztizált béldaganatos betegből és 258 olyan önkéntestől származtak, akik nem szenvedtek béldaganatban, vagy régebben szenvedtek rákban.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


A nyolcéves négylábú detektív dolgát további kihívásokkal nehezítették. A nem daganatos minták körülbelül fele olyan személyektől származott, akik bélpolippal rendelkeztek, olyan jóindulatú elváltozással, amely a béldaganat előjele is lehet.

A lélegzetminták hat és a székletminták tíz százaléka más bélbetegségekben, például gyulladásos bélbetegségben, fekélyben, divertikulumban vagy vakbélgyulladásban szenvedő emberektől származott.

Majdnem 100 százalékos pontossággal szimatolnak

A kutya ugyanolyan jól teljesített, mint a kolonoszkópia, vagyis az a technika, melynek során száloptikás kamerát vezetnek be a végbélbe a bélrendszer gyanús területeinek vizsgálatára. A retriever 36 lélegzetmintából 33 esetében, a 38 székletmintából pedig 37 esetében (98 százalékos pontossággal!) helyesen állapította meg, mely minták voltak daganatosak, és melyek nem. Különösen jól teljesített a betegség korai stádiumában lévő emberek esetében, és képességét a másfajta bélbetegségekben szenvedőktől származó minták sem zavarták össze.

Nem csak bélbetegségeknél lehet számítani a kutyákra

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a kutyák a húgyhólyag-, a tüdő-, a petefészek- és az emlőrákot is ki tudják szagolni.

A kutyák diagnosztikai eszközként való felhasználása azonban valószínűleg nagyon költséges lenne. A kísérlet azonban azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ki lehet fejleszteni egy olyan érzékelőt, amely a daganatokkal összefüggő bizonyos vegyületeket képes azonosítani a székletben vagy a lélegzetben.

Már most is létezik egy nem invazív módszer a béldaganat kimutatására, amely jellegzetes vérnyomokat keres a székletmintában. A betegség korai stádiumának kimutatásában azonban ez mindössze 10 százalékos pontossággal működik.

A japán kísérletben felhasznált kutyát eredetileg vízi mentésre képezték ki 2003-ban, majd 2005-ben a daganatos betegségek kimutatására kezdték betanítani. Valahányszor helyesen meghatározott egy daganatos mintát, játszhatott egy teniszlabdával.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Diagnózis: Tüdőrákból gyógyulthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110202-diagnozis-tudorakbol-gyogyult.htmlMutasd az ujjad, megmondom, rákos leszel-e!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110128-mutasd-az-ujjad-megmondom-rakos-leszele.htmlNegyedik csatáját vesztette el a rákkal szemben a 13 éves kislányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110118-csontrakban-halt-meg-a-kislany.htmlA feleség mellrákos lett - újra egymásba szeretett az elvált házaspárhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20101215-a-feleseg-mellrakos-lett-ujra-egymasba-szeretett-az-elvalt.htmlÍgy öregszik a pasik péniszehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110107-igy-oregszik-a-pasik-penisze.htmlÍgy lesz a női nemi szerv egyre csak kívánatosabbhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110114-igy-lesz-a-noi-nemi-szerv-egyre-csak-kivanatosabb.htmlDöbbenetes ikerpár: a szépség és a szörnyeteg - fotóhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110125-egypeteju-ikrek-genetikai-rendellensseggel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.