Állatgondozóként él a láb nélküli Oroszlánember

műláb bungee jumping oroszlán baleset fogyatékosság állatkert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
John Reinke, a hajdani profi bungee jumpingos kockázatos foglalkozását maga mögött hagyva átpártolt az oroszlánokhoz és most velük alszik.

Northfoto
Northfoto

A Bonedigger névre hallgató ragadozó egy kissé bizonytalan mozdulatokkal mászik be Reinke ágyába esténként. Busa fejét az állatgondozó mellkasához dörgöli, és a hátára fordul, hogy simogattassa a hasát. A fogyatékos oroszlán és a láb nélküli férfi végül egymás mellett merül álomba. Reinke szerint azért nem bántja őt az oroszlán, mert születése óta vele él, ennek ellenére mindig résen van, és nem felejti el azt, hogy ragadozóról van szó.

16 métert zuhant a bungee jumpingozás közben

A 43 éves állatgondozó bungee jumping balesete óta acélból készült műlábakon jár, és éjjel-nappal azzal tölti idejét, hogy nagymacskákra és más megmentett vadállatokra vigyáz az amerikai G.W. Exotic Animal Parkban. Kedvence Bonedigger, akivel a többéves eltéréssel történt tragédiák hozták össze.

Reinke éppen egy bungee jumping eszközt próbált ki 1994 áprilisában, amikor az egyik csiga meghibásodott, és a férfi 16 métert zuhant. Az orvosok nyolc napra mesterséges kómába ejtették, és végrehajtották rajta az életmentő műtétet. Amikor magához tért, megkezdték az összesen 20 műtétet a lábfején és a lábszárán. Másfél évig kerekesszékben ült, aztán rehabilitáció segítségével újra megtanult járni. 2006-ban azonban az orvosoknak el kellett távolítaniuk a bal lábát. Műlábat kapott, és lassanként megtanult a protézissel és a másik lábfejébe beültetett sarokimplantátummal élni.

Thinkstock
Thinkstock

5 éve járt először az állatparkban

2006-ben a családjával utazott a 35-ös országúton, amikor véletlenül meglátta az oklahomai állatparkot. Ozzie, a megmentett grizzlymedve azonnal a szívéhez nőtt, és a következő három évben Reinke szinte minden vasárnap elutazott a parkba, hogy nyalánkságokkal kényeztesse a medvét. Miután az egyik alkalmazott távozott, 2007-ben az igazgató kérésére odaköltözött a parkba, és önkéntes munkát vállalt.

Reinke élvezettel gondozza a park 500 állatát, köztük a 187 nagymacskát. Amikor 11 hónapja megszületett Bonedigger súlyos kálciumhiánnyal, buzgón végigcsinálta a 3-4 órás cumisüveges etetéseket. Miközben azonban Reinke az állatok ápolását végezte, betegsége súlyosbodott. Tavaly szeptemberben az orvosoknak amputálniuk kellett a jobb lábát is. Tíz nappal később azonban hipermodern fém műlábain járva már újra dolgozott.

A park igazgatója szerint Reinke és a nehezen járó oroszlán esete egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az állatok mindent megéreznek. "Istenemre mondom, az az állat tudja, hogy John fogyatékos. Ezért kötődnek egymáshoz" - állítja Schreibvogel igazgató. "És csak az állatok iránti szeretetből dolgozik itt. Egyetlen fillért sem kap a munkájáért. Egy vasat sem."

Babák, akiknek kétezer forinton múlik az életükhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110524-halva-szuletett-babak.htmlÉletével játszik a 60 éves színésznő - Túl gyorsan fogyhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110524-eletevel-jatszik-a-60-eves-szineszno-tul-gyorsan-fogy.html"Örökre megfertőzött!" - 10 millió dollárt követel egy nő Michael Jackson örökségébőlhttp://www.life.hu/gyogyulj/20110521-orokre-megfertozott-10-millio-dollart-kovetel-egy-no-michael.htmlAz igazi magyar törpelányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110516-torpenoves-akondroplazia.htmlA 10 legszörnyűbb születési rendellenességhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110519-a-10-legszornyubb-szuletesi-rendellenesseg.htmlNem lát 3D-ben: Sztereovakságban szenved Johnny Depphttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110519-nem-lat-3dben-sztereovaksagban-szenved-johnny-depp.htmlKuktába szorult egy hároméves kisfiú fejehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110512-kuktaba-szorul-egy-haromeves-kisfiu-feje.htmlA szűnni nem akaró szexuális izgalom fogságábanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110519-akiket-maga-ala-gyurt-az-allando-szexualis-izgalom-szindroma.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.