A jó memória elengedhetetlen egy feltörekvő színésznőnek a szövegtanuláshoz. A 70-es évek Taxi című sorozatának sztárja, Marilu Henner azonban nem pusztán jó, hanem egyenesen hihetetlen emlékezőtehetséggel van megáldva. Számára a múlt egyszerűen feledhetetlen.


Ha az elmúlt 40 évből bármilyen dátumot hall, azonnal fel tudja idézni, milyen nap volt, milyen ruhát viselt, milyen volt az idő és mi ment a tévében aznap. Ráadásul tisztán emlékszik azokra az eseményekre is, amelyek 18 hónapos korában történtek vele.





Forrás: AFP

Marilu Henner egyike a hipermnéziában szenvedő néhány embernek a világon, akik mindenre emlékeznek, ami életük egyes napjain történt velük. A ritka állapot nemcsak az elme hihetetlen erejét bizonyítja, hanem a memória természetének alapvető ismeretét is megingatja, és megkérdőjelezi az agy korlátait.

Henner egyébként ajándékként értékeli kivételes emlékezőtehetségét. Sosem okozott problémát számára, egyszerűen csak úgy élte meg, hogy nagyon jól emlékezett minden apró részletre. Legkorábbi emlékei 18 hónapos korából származnak, amikor bátyjával játszott a chicagói otthonukban. Ez már önmagában is meglepte a kutatókat, akik korábban úgy vélték, kétéves kor előttről szinte lehetetlen felidézni dolgokat. És ez csak a kezdet. Az emberek többsége körülbelül 250 arcra képes visszaemlékezni életében - Henner viszont több ezerre. Elmondása szerint a visszaemlékezés olyan számára, mintha egy DVD egyik jelenetét nézné. Egy pillanat alatt a szeme előtt terem az esemény, és pontosan úgy látja maga előtt, ahogyan az 1980-ban vagy máskor lejátszódott.


Mi az a hipermnézia?

A hipermnézia egy új fogalom a pszichológiában, amelyet először 2006-ban azonosított egy kutatócsoport a Kaliforniai Egyetemen. A Neurocase folyóiratban megjelent tanulmányukban egy 40 éves nő, Jill Price esetét írták le, aki Marilu Hennerhez hasonlóan pontosan vissza tud emlékezni mindenre, amit élete napjain csinált. A kísérletben az elmúlt 20 év húsvétjainak dátumát kellett leírnia, amit egyetlen hibával pontosan meg is tett. Azt is elmondta, hogy mit csinált ezeken a napokon.

Mi történik ezeknek a kivételes emlékezőtehetségű emberek agyában? A különleges memória egyáltalán nem újdonság a történelemben. Már évszázadok óta rendeznek memóriaversenyeket, és számos rendkívüli emberről tudunk, akik 25 másodperc alatt képesek megjegyezni egy összekevert kártyapakli kártyáit, vagy felidézik 2808 kártyalap sorrendjét. Ezt azonban az ókori rómaiak által kifejlesztett memóriafejlesztő technikák segítségével érik el, amelyek vizualizáción és összefüggő történet létrehozásán alapul.



Forrás: AFP

Marilu Henner és Jill Price azonban mások. Memóriájuk erejét nem képesek szabályozni. Nem aktívan idézik fel az eseményeket, az agyuk inkább olyan, mint egy videofelvevő: mindent rögzít, ami velük történik, és elraktározza.

A pszichológusok többsége egyetért abban, hogy emlékezetünk két részből, a rövidtávú és a hosszú távú memóriából áll. Azt azonban nem tudják pontosan, hogyan mozog az információ a kettő között - valószínűleg ez állhat a hipermnézia rejtélye mögött is. A Marilu Hennerhez hasonló esetek arra utalnak, hogy a hosszú távú memória talán nem is szelektív. Ha ő mindenre vissza tud emlékezni, ami vele történt, talán a többi ember is képes lehet erre - persze ha tudnánk, hogyan lehet hozzáférni az információhoz.

A szakértők úgy vélik, ha egy ember képes visszaemlékezni minden egyes napra az életében, ez azt jelentheti, hogy a memóriakapacitásunk szinte végtelen. Ebből pedig az következik, hogy még rengeteg minden vár felfedezésre.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Sarah Michelle Gellar testképzavarral küzdhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110928-sarah-michelle-gellar-testkepzavarral-kuzd.html Tóth Gabi: Nem csak azért vagyunk, hogy szórakoztassunkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111003-toth-gabi-es-dobo-kata-is-reszt-vett-az-egeszseg.html A nő, aki belehalhat, ha elalszikhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-a-no-aki-belehalhat-ha-elalszik.html Pajzsmirigybetegsége miatt 20 kilót hízott Mary Zsuzsihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-pajzsmirigybetegsege-miatt-20-kilot-hizott-mary-zsuzsi.html 7 híresség, aki legyőzte a mellrákot!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-7-hiresseg-aki-legyozte-a-mellrakot.html Fluor Tomi súlyosan kimerült - belebetegedett az állandó koncertezésbehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110929-fluor-tomi-sulyosan-kimerult-belebetegedett-az-allando-koncertezesbe.html Gyermekkorában megégett a mellkasa - új melleket és mellbimbót kapott Helénahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110929-helena-rekonstrukcios-mellplasztikaja-gyerekkori-egesi-serulesenek-muteti-korrigalasa.html Új arcot kapott a nő, akinek a férje szétroncsolta az arcáthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110927-uj-arcot-kapott-a-no-akinek-a-ferje-szetroncsolta-az.html