halál öngyilkos eutanázia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A halál jogáért könyörög a bíróságon az ötvennyolc éves Tony Nicklinson.

A férfi egy súlyos stroke következtében nyaktól lefelé béna, sem beszélni, sem önállóan enni nem tud. Tony-t 2005 júniusában érte az agyi katasztrófa egy görögországi üzleti útja során, és esélye sincs arra, hogy állapota valaha javulni fog. Angliában tiltott az eutanázia, ezért Tony abban sem reménykedett eddig, hogy valaki büntetlenül a halálba segítheti. Most azonban a bíróság úgy döntött, saját hatáskörében tárgyalja az esetét, ez pedig azt jelenti, ha Tony megfelelően érvel, Anglia történetében először esélyt kaphat az önként választott halálra - írja a Blikk.

Northfoto
Northfoto

Tony és felesége, Jane

Tony korábban egy aktívan sportoló mérnök volt, aki imádott túrázni, ejtőernyőzni. Ma már azonban a környezetével úgy kommunikál, hogy egy elé rakott táblán a szemével választja ki a betűket, amelyekből segítői kirakják a kívánt szavakat. Felesége, Jane 24 órás szolgálatban van mellette, de így sem akarja elfogadni azt a tényt, hogy párja halni vágyik.

A férfi nem tágított attól, hogy így nem akar tovább élni, ezért egy szívhez szóló beadványt küldött a brit legfelső bíróságra, ahol kérése meghallatásra talált. "Segítségre szorulok az életem minden egyes pillanatában - áll a beadványban. - Nem vakarhatom meg magam, ha viszketek, nem fújhatom ki az orromat, etetni kell engem, mint egy kisbabát, azzal a különbséggel, hogy ezt az állapotot én nem növöm ki, mint bármelyik csecsemő. Sem magánéletem, sem méltóságom nem maradt. Fürdetnek, öltöztetnek, ágyba fektetnek segítőkész, de idegen emberek. Még üríteni sem tudok anélkül, hogy egy csapatnak ne okoznék vele visszataszító problémát. Hálás vagyok-e a görögországi orvosoknak, hogy megmentették az életemet? Nem! Ha akkor, az agyvérzésem első perceiben tudtam volna, hogy mi lesz a vége, sosem hívtam volna mentőt, a természetre bízom sorsom alakulását. Elegem van az életemből, csak azt akarom, hogy valaki segíthessen a másvilágra anélkül, hogy gyilkosnak neveznék, és börtönbe zárnák!" - idézi a Blikk a férfi kérését, melyet a legfelsőbb bíróság tárgyal az idén nyáron.

Tipp! Exkluzív fotók a Csillag Születik zsűritagjáról. Kattints a galériáért!



Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Sikertörténet: "Könnyek között üvöltöttem, hogy igenis le tudok fogyni!"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-sikertortenet-3-honap-alatt-majdnem-30-kilot-fogyott-niki.html"Megőrülök a sajtokért, de nem bírja a gyomrom" - Így lúgosít Szabó Győzőhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-megorulok-a-sajtokert-de-nem-birja-a-gyomrom-igy.htmlMiért lesz rosszabb az allergiád, ha vörösbort iszol?http://www.life.hu/gyogyulj/20120309-miert-lesz-rosszabb-az-allergiad-ha-vorosbort-iszol.html"Éhen fogsz dögleni nélkülem, te ribanc!" - Nóra mezítláb, fehérneműben menekült erőszakos férjétőlhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120312-mondj-nemet-a-csaladon-beluli-eroszakra.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.