Úgy tűnik, a híres mesének, amelyben Pinokkió orra megnőtt, ha hazudott, mégiscsak van némi alapja. A spanyol Granada Egyetem kutatói ugyanis rájöttek, hogy hazugság esetén az orrunk ugyan nem nő meg, de felmelegedhet.

Speciális, úgynevezett termográf kamerákat használtak a kutatók azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyek során a mentális állapot és a testhőmérséklet közötti összefüggést kutatták. Az egyetem kutatói, Emilio Gómez Milán és Elvira Salazar López először használtak termográf kamerát ilyen kísérletekhez.

Az eredménykből kiderült, hogy a mentális állapot befolyásolhatja a testünk hőmérsékletét. Ha például nagyon koncentrálunk egy feladat miatt, akkor arcunk hőmérséklete lecsökken. Szorongás hatására azonban pont az ellenkező történik: az arcunk felmelegszik.

Forrás: Thinkstock

A kutatók a vizsgálatok során megállapították, hogy ha a vizsgált alany hazudik, az orra és az orra körüli területek felmelegszenek, valamint az agy insulának nevezett területe aktiválódik. Ez a terület többek között az agy jutalmazási folyamataival is összefüggésben áll, és csak akkor aktiválódik, ha nem hazudunk. Ugyanakkor az insula a testhőmérséklet szabályozásában is részt vesz. A kutatók észrevették, hogy minél aktívabb ez a terület, annál alacsonyabb a test hőmérséklete, és ez fordítva is igaz.

Ezért van az, hogy minél erősebb az érzés, azaz minél valószínűbb, hogy igazat mondunk, annál alacsonyabb a hőmérsékletünk. Így ha hazudunk, orrunk tényleg elárulhatja, hiszen emelkedik a hőmérséklete, amit a hőkamerák vagy akár az ügyes szemek is felfedezhetnek.

Kilenc nőnek vágták le az orrát 2011-ben - Ma is reménytelenül kiszolgáltatottak a pakisztáni nőkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120626-ma-is-remenytelenul-kiszolgaltatottak-a-pakisztani-nok.html Nem vesszük elég komolyan? Elektroszmog, a láthatatlan veszélyforráshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121009-elektroszmog-lathatatlan-veszely-az-eletunkre-transzformator-sugarzo-vezetekek-mobiltelefon-laptop.html Nem hitted volna, mi rejlik az orrodban - Ez az orrváladék feladatahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120215-nem-hitted-volna-mi-rejlik-az-orrodban-ez-az.html