szolárium szépség barnulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sápadt, fehér bőr manapság egyre divatosabb, a barnaság azonban sokaknak még mindig a szépség szimbóluma. Így a téli időszakban jó néhányan szoláriumoznak az "egészséges" barnaság érdekében - miközben a szép színért könnyen rákkal fizethetnek. Íme a Life.hu összeállítása a mesterséges barnulás veszélyeiről.

Még a D-vitamint sem pótolja

Azt, hogy a szolárium nem épp a legegészségesebb időtöltés, már sok vizsgálat igazolta. A legújabb szerint azonban a mesterséges barnulás csak Európában évente nyolcszáz halálos kimenetelű rákos megbetegedésért felelős. A melanoma kialakulásának kockázata már csupán néhány szolárium-használattól is húsz százalékkal nő, a 35 éves kor alatti, viszonylag rendszeres felhasználóknál pedig a kétszeresére emelkedik. Az ilyen fajta barnulás kifejezetten egészségtelen, ráadásul a közhiedelemmel ellentétben még a D-vitaminszintet sem befolyásolja: annak termelődéséhez ugyanis UV-B sugárzásra van szüksége, míg a szoláriumokban általában csak UV-A sugarakkal barnítanak. Ennek ellenére annyira sok fiatal szoláriumozik rendszeresen a mai napig, hogy ha ez így marad, nálunk is következhetnek szigorítások a már meglévők mellé. 2009 óta ugyanis az egész EU területén, tehát hazánkban is tilos 18 év alatt szoláriumozni, de Brazíliában például 2009-ben megtiltották a nyilvános szoláriumok használatát.

Thinkstock
Thinkstock

A profit mindenek felett

A szabályokat azonban nem mindenhol tartják be. Sok helyen a mai napig hiányoznak a tájékoztató feliratok, és senkitől sem kérik el a személyi igazolványt. A szoláriumok üzemeltetőinek ugyanis cseppet sem érdeke a csökkenő vevőkör. Pedig az UV-sugárzás nemcsak az egyik legveszélyesebb ráktípus, a melanoma kialakulásáért lehet felelős, de károsítja, szárítja a bőrt, ami akár be is gyulladhat, ráadásul csökkenti a bőr immunvédekezését. Arról nem is beszélve, hogy a rendszeresen barnított bőr könnyebben ráncosodik és foltosodik. Ennek ellenére a szolárium-használók hetven százaléka egyenesen függővé válik, tehát nem tudnak meglenni a heti néhány adag nélkül még akkor sem, ha időnként pipacspirosra égnek.

Andi már nem jár szoláriumba

"Imádtam szolizni, akkor kezdtem el, amikor gimi utolsó évében minden lány aranybarna volt, csak én tűntem hófehérkének. Hetente kétszer jártam, azt gondoltam, ezzel megtaláltam az arany középutat. Élveztem az új színemet egészen addig, míg egyszer csőcsere után olyan vörös, hólyagos nem lett a bőröm, hogy rossz volt ránézni. Egy hétbe telt, mire valamennyire helyrejött. Az egyik anyajegyem is kezdett furcsa alakot ölteni, megnézettem bőrgyógyásszal, aki rákgyanúsnak tartotta, így leszedte. Bár nem lettem rákos, onnantól már csak néhányszor jártam szoliba, mostanában pedig kezdek áttérni inkább a barnítókrémre. Ez biztosan nem árt a bőrömnek, viszont hiányolom azt a boldog tíz percet, amikor odakint süvített a szél, én viszont a meleg fényben élveztem a nyarat."

Minimalizáljuk a károkat

Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy választanunk kell a bőrünk egészsége és a mesterséges fénnyel történő barnítása között. Ha mégis szoláriumoznánk, akkor mindenképpen olyan helyet válasszunk, ahol ellenőrzött gépek vannak, a sugárzásmennyiség maximuma is fel van tüntetve, illetve az összes kötelező felirat és óvintézkedés jól olvasható. Még ilyen helyen sem tanácsos hetente többször barnulni - szakértők évi 10-15 alkalmat tartanak elfogadhatónak. Fontos az is, hogy folyamatosan figyeljük bőrünk jelzéseit: ha kivörösödik, vagy egy anyajegy alakja megváltozik, konzultáljunk a bőrgyógyásszal. A szőke hajúak, világos bőrűek, és akiknek sok anyajegye van, nagy ívben kerüljék el a szoláriumokat. Jobb megbarátkozni a bőrünk színével, mint megbetegíteni azt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.