A hormonok életünk minden egyes pillanatában meghatározó szerepet játszanak. Nélkülük nemcsak szürke lenne a világ, de felelősek azért, ha a rózsaszín köd nem oszlik szét az agyunkban, még akkor sem, ha eszünk ágában sincs szerelmesnek lenni; felelős azért, mekkora önbizalommal vágunk neki az ismeretlennek, s nem utolsósorban azért, mennyire vagyunk szépek és fiatalosak.

Amikor düh lobban fel bennünk, amikor elpirulunk, zavarba jövünk, kiszárad a szánk, remegni kezdenek a végtagjaink, esetleg egy pillanat alatt szerelembe esünk, tulajdonképpen nem történik más, csak - szerencsés esetben - egészségesen működnek a hormonjaink. Vagyis örüljünk, hogy léteznek, hiszen a hormonok segítik elő többek között az öröm érzésének születését is, nélkülük fakóvá válna a világ, sőt, nagy a valószínűsége, hogy az emberi élet, ebben a formában, nem is létezhetne hormonok nélkül.

Forrás: Thinkstock

Milyen területeken érhető tetten a hormonok jelenléte? Szinte mindegyik terület érintett, de most csak néhányat veszünk sorra.

Tesztoszteron - a férfi nemi hormon felel az önbizalomért

Tiszta sor, a nemi hormonok segítik elő a két nem megjelenését, felépítését és működését. A női nemi hormon az ösztrogén, a tüszőhormon (és a progesztagén - a sárgatest hormon), a férfi nemi hormon a tesztoszteron, bár tudni kell, hogy mindkét nemi hormon mindkét nemben termelődik, és a megtermelt mennyiség különbsége okozza a nemek közötti látványos és üdvös eltérést.

A nemi hormon a férfiaknál a herékben termelődik, a nőknél viszont a petefészekben, valamint a már említett férfi hormon a mellékvesében, és jó tudni, hogy a kéreg eredetű férfihormon jellemzően alárendelt szerepben van a petefészek hormonjaihoz képest.

A tesztoszteron, a férfihormon feladata sokrétű, s nemcsak a nemi vágyak kialakulásában nélkülözhetetlen, de elősegíti az agressziót is. Az agresszióra - bármilyen furcsának is tűnhet - a mai napig szüksége van az emberi nemnek, hiszen ez az önvédelem alapköve.

Tesztoszteron kell ahhoz is, hogy képesek legyünk megjegyezni dolgokat, vagyis a tanulás folyamatát támogatja azzal, hogy segít a koncentrálásban, enélkül figyelmünk rendezetlen és szétszórt lenne. Ez persze nem feltétlenül csak a klasszikus tanulási folyamatnál fontos, de a mintakövetésben is elengedhetetlen, ahogy a környezet megfigyelését és az abban való tájékozódást, céltudatos mozgást is a tesztoszteronnak köszönhetjük.

Azt is tudnunk kell, hogy a magabiztosság érzéséhez is szükség van a férfi nemi hormonra: megfelelő mennyiségű tesztoszteron nélkül szinte "lefagynánk", nélkülözhetetlen az erőteljes férfihormon az önbizalom kialakulásához. Nem véletlen tehát, hogy a férfiaknak jobban megy a magabiztos tájékozódás és a koncentrálás, mindezt a tesztoszteronnak köszönhetik.

Forrás: Thinkstock

A tesztoszteron túltengése persze vet fel problémákat, éppen a túlzott magabiztosság és agresszió területén, hiszen akár a férfiben, akár a nőben emelkedik meg egészségtelen módon a tesztoszteron, biztos, hogy drasztikus változások indulnak be mind a külső, mind a magatartás területén: erősödnek a férfias jegyek, valamint nő a támadási kedv.

Progeszteron és ösztrogén - a női nemi hormon felel a szépségért

A női nemi hormonok feladata szelídebb, de éppoly nélkülözhetetlen: a külső nemi jegyek finom rajzolása mellett a szaporodást hívatott elősegíteni, szabályozza a ciklust, de levezényli a megtermékenyült petesejt beágyazódását is. Az ösztrogén felelős a női szépségért, a fiatalságért is, szóval kifejezetten szerethető hormonunk.

A progeszteron, a sárgatest hormon is életbevágóan fontos, de óvatosan illik bánni vele, ugyanis a progeszteron felelős a hangulatingadozásokért. A sárgatest hormon hatással van az agy hangulatszabályozó központjára, így ha túl nagy mennyiség termelődik belőle, akkor az szélsőséges hangulat-ingadozásokat okozhat. A kínos premenstruációs panaszok egyik legfőbb okozója a progeszteronszint emelkedése.

Feniletilamin - a szerelemhormon, a rózsaszín köd fenntartója

Talán a legnépszerűbb és legismertebb hormonunk a szerelemhormon néven befutott feniletilamin (röviden PEA). A PEA felelős a  realitásérzék háttérbe szorulásáért, vagyis a rózsaszín ködért, pedig nem történik más, minthogy szintje megemelkedik az agyban, így 18 kerek hónapon át biztosítja a  szerelmes lebegést számunkra.

Amikor mennyisége normál szintre esik vissza, akkor nincs baj, addigra már remélhetőleg más hormonoknak köszönhetően (például az oxitocinnak) kialakult és stabilizálódott a kötődés, de abban az esetben, amikor mennyisége az egészséges szint alá csökken, az súlyos hangulati zavart, depressziót okozhat. Bizonyos termékek, például a csokoládé tartalmaznak egy csekély mennyiséget a feniletilaminból, vagyis a csokoládé valóban képes fokozni a szerelem érzését, valamint segíthet a depressziós mélyrepülés során.

Melatonin - az álomhozó hormon

Talán a legártalmatlanabb hormon az összes közül, létezése mégis nagyon fontos, hiszen nélküle aktív üzemmódban maradna az emberi szervezet, és tartalékai hamar kimerülnének.

A melatonint a tobozmirigy termeli. Nem egész nap zajlik a termelés, jobbára az este beköszöntével kapcsol aktív üzemmódra a mirigy és ontja a hormont egészen hajnalig.

Forrás: Thinkstock

Nappal elenyésző, alig kimutatható mennyiségű melatonin van jelen a szervezetben, és ahogy haladunk előre a korral, úgy csökken a melatonin termelése, vagyis nem véletlen, hogy az idősebb emberek csökkent alvásigényről számolnak be, hiszen megfelelő szintű hormon nélkül nehéz a megfelelő pihenés megvalósítása.

Kortizol és adrenalin - a stresszhormonok segítenek a nehéz helyzetekben

Két nagyon fontos stresszhormont ismerünk: a kortizolt és az adrenalint. Mindkettő a mellékvesében termelődik. A kortizol tartja fenn a szervezetben a vérnyomást, valamint vészhelyzet esetén a tápanyagok adagolásában van kiemelkedő szerepe: villámgyorsan bontja le a fehérjéket és megemeli a vércukorszintet, vagyis nem engedi a szervezet összeomlását.

Az adrenalin azonban az igazi nagyágyú: támadás esetén átveszi az irányítást, szinte robotpilótára kapcsol, hogy képesek legyünk a menekülésre, vagy olyan tartalékokat mozgósít, amelyről nem is tudtunk. Többek között fokozza a szívverések számát és emeli a vérnyomást, hogy képesek legyünk így vagy úgy megküzdeni a helyzettel.

A túlzott kortizol- és adrenalinmennyiség azonban súlyos gondokat okozhat, hiszen egy olyan "vészállapotot" tart fenn tartósan a szervezetben, amely felőrli a tartalékokat, és károsítja az idegrendszert.

A legbiztonságosabb hormonmentes fogamzásgátlókhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110714-a-legbiztonsagosabb-hormonmentes-fogamzasgatlok.html 11 dolog, amit nem tudtál a szerelemhormonrólhttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20101213-11-dolog-amit-nem-tudtal-a-szerelemhormonrol.html Óvakodj a szeretnivaló szociopatáktól!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130108-hetkoznapi-szociopatak-akik-koztunk-elnek.html Megrövidítheti a péniszt a prosztatarák kezelésehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130107-megroviditheti-a-peniszt-a-prosztatarak-egy-tipusu-kezelese.html Butábbak vagyunk, mint kétezer évehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130107-a-digitalis-technikai-vivmanyokkal-az-emberiseg-onallosaga-es-tudasa-hatterbe.html