szívműtét színész Várkonyi András Barátok közt életmentő műtét sztár RTL Klub Kalamár Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életmentő műtétre van szüksége Várkonyi Andrásnak. A Barátok közt sztárjánál érrendszeri problémát állapítottak meg.

Kényszerpihenőre kényszerül Várkonyi András, akinél orvosai súlyos érrendszeri rendellenességet állapítottak meg, amelyet csak műtétileg tudnak orvosolni, ezért a színész hamarosan kórházba vonul.

"Szívkoszorúér-áthidalást végeznek majd rajtam" - kezdte Várkonyi András. "Annak ellenére, hogy ez komoly műtét, az orvosok megnyugtattak, hogy ez ma már rutinnak számító beavatkozás. Bevallom, egyáltalán nem számítottam erre a fejleményre, amikor azzal fordultam az orvosomhoz, hogy hamar elfáradok és nehezebben veszem ilyenkor a levegőt. A vizsgálatok kimutatták, hogy probléma van a szívembe vezető erekkel, és az egészségem érdekében a lehető legrövidebb időn belül meg kell operálni. Így már februárban kés alá fekszem. Remélem, hogy a rehabilitáció után már pár héttel folytathatom a munkát, persze csak fokozatosan. Az első ijedségen már túl vagyunk, és bízunk abban, hogy gyorsan és eredményesen túljutunk ezen az időszakon" - mondta el a színész, akit a nézőknek csak átmenetileg kell nélkülözniük.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

"Az első és legfontosabb, hogy Várkonyi András minél hamarabb és egészségesen térjen vissza hozzánk. Az nem volt kérdés, hogy ebben a helyzetben mindent elkövetünk annak érdekében, hogy segítsük Andrást és ne kelljen a munkájára gondolnia. Mi rögtön reagáltunk, és szabaddá tettük a karaktert, így András a lehető legrövidebb időn belül tud kórházba menni. Ez azt is jelenti, hogy amíg nem tér vissza, Vili bácsi nélkül lesz látható a sorozat, de hogy ez miként fog megtörténni, az most még maradjon titok. Az biztos, hogy nemsokára abbahagyja majd a forgatást. Gyógyultan várjuk vissza mindannyian!" - mondta a sorozat producere Kalamár Tamás.

Forrás: RTL Klub Sajtóklub

Ma már nem szégyen az óriási popsihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130122-a-vilag-legnagyobb-feneku-noje-a-190-kilos-mikel-ruffinelli.htmlNem tud leállni a drogokról a híres színész fiahttp://www.life.hu/gyogyulj/20130122-michael-douglas-fia-cameron-nem-tud-leallni-a-drogokkal-maganzarkaba.htmlÍgy tette tönkre a tinisztárt a hírnévhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130121-helen-flanagan-szinesznot-tonkretette-a-hirnev.htmlNátha vagy influenza? Le a tévhitekkel!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130118-natha-vagy-influenza-tevhitek-es-magyarazatok.htmlMéregdrága gyógyszerek? Itt a megoldáshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130117-olcsobban-is-megkaphatod-meregdraga-gyogyszerek-kikeverve-a-patikabol.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.