Kék vagy rózsaszín? Segítség, hermafrodita kisbabám született!

Forrás: Thinkstock -
rendellenesség betegség nem identitás csecsemő hermafrodita nemi szervek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ legegyszerűbb kérdésének tűnik, hogy kék vagy rózsaszín ruhácskát adjunk a kisbabára, pedig néhány esetben úgy születik meg a kicsi, hogy egyszerűen nem lehet eldönteni, milyen nemű.

Az egy hónapos Kenneth valójában kislány

Egy dél-afrikai házaspár örömmel várta első gyermekét, egy egészségesnek tűnő kisfiút, akit aztán haza is vihettek a kórházból a berendezett kis fiúszobába. Egy hónap elteltével azonban visszavitték a kórházba, ahol a vizsgálatok kiderítették, hogy Kenneth igazából kislány, és csak veleszületett mellékvesekéreg-túltengése miatt tűnt fiúnak.

A betegsége ugyanis a férfi nemi hormon rendellenes mértékű termelődésével jár, ami miatt a kislánynak csak részlegesen fejlődtek ki a belső nemi szervei, a külső pedig megnagyobbodott, ezért tűnt fiúnak. A rendkívül ritka betegség sajnos gyógyíthatatlan, de különböző gyógyszerekkel kezelhető, a család pedig mindent megtesz azért, hogy a baba – új nevén, McKenzi – teljes és egészséges életet élhessen.

Forrás: Northfoto

Miért az orvosok döntik el, hogy lány vagy fiú?

Egy romániai megyében született csecsemőnél más okozott problémát: a baba mindkét nem külső nemi szerveit magán viseli. Bár csak heves viták alapján tudták eldönteni, a kórház orvosai végül úgy határoztak, hogy a babát lányként kellene anyakönyveztetni.

Emiatt viszont fájdalmas operációk várhatnak a babára, hiszen a herezacskót és a péniszt le kell műteni a testéről – az orvosok 2-3 hónapos korára tervezik az első beavatkozást. A megdöbbent szülőknek ez az első gyermekük, egészségi állapotukról és a terhességről csupán annyit tudni, hogy az anya előzőleg mesterséges megtermékenyítésen esett át.

Előfordul, hogy az orvosok rossz nemet választanak

A nyolc évvel ezelőtt született, M.C.-ként emlegetett kislány esetében különös hiba történt: az orvosok annak ellenére nem tudták eldönteni a baba nemét, hogy pénisze volt. Hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a csecsemő kislány, így péniszeltávolító műtétnek vetették alá.

A kicsit később örökbe fogadó szülők most perlik az államot, mivel szerintük nem volt szükség erre a veszélyes beavatkozásra. A helyzet tragikumát az adja, hogy a most nyolcéves M.C. fiúnak érzi magát, és úgy is viselkedik – a nemi szervét viszont soha többé nem kaphatja vissza.

Mi is az a hermafroditizmus?

Szerencsére elég ritka rendellenesség, nagyjából 10 000-ből egy baba születik mind a két nemre jellemző nemi szervekkel. Kialakulásában a kromoszómahibáktól kezdve a környezeti hatásokig több tényező is közrejátszik, és többféle megjelenési formája van: az ovotesztikuláris hermafroditizmus esetében a here és a petefészek is megtalálható a kicsi testében, és mindkét nemre jellemző külső nemi szervekkel is rendelkezik.

Egy másik fajtájánál, a Morris-szindrómánál a felnőtt hermafrodita szövetei érzéketlenek a férfi nemi hormonokra, így férfikromoszómái ellenére teljesen arányos női kinézettel és nemi szervekkel rendelkezik. Méhe azonban nincs, a petefészkei helyén pedig általában herék foglalnak helyet. Az ováriális interszexualitás esetében ennek pont a fordítottja jellemző: miközben a petefészek jelen van, az illető kinézete teljesen férfias.

A rendellenességek egy része sajnos nem hozható helyre, bár különböző műtétekkel olyan neművé operálható a beteg, amilyennek valóban érzi magát.

Többféle ok állhat a hermafrodita kisbabák születésének hátterében

Dr. Hajdu Krisztina szülész-nőgyógyász, genetikus így vélekedik a hermafrodita babákról: "A két betegen született gyermek betegsége gyökeresen különbözik egymástól, mint ahogy valóban, nagyon sok oka lehet a külső nemi szervek nem egyértelmű megjelenésének.

Az első babánál valószínűleg a húgyutak rendellenességei is társulnak a nemi szervekéhez, sőt valószínűleg ez a fontosabb, és a húgyutak korrekciója az életben maradáshoz, a normális mindennapi élethez is kell. Az ilyen összetett rendellenességek oka ismeretlen, a korai fejlődés zavara okozza.

Forrás: Thinkstock

A második baba jobban példázza az úgynevezett interszex állapotokat, melyek okai nagyon szerteágazók. Mielőtt eldöntjük, hogy milyen külső nemi szerveket alakítsunk ki, gondos genetikai, hormonális és anatómiai kivizsgálás szükséges, hogy a későbbiekben a pszichoszexuális nem lehető legmegfelelőbb elfogadását és a legjobb szexuális funkciót érjük el. Sajnos az esetek döntő többségében a későbbi utódvállalás lehetőségét így sem sikerül helyreállítani. A leggyakoribb okok között szerepel bizonyos mellékvesehormonok öröklődő rendellenes szintje, ami például a lányoknál férfias jellegeket okoz.

A magzati életben ultrahanggal kimutatható a nem egyértelmű külső nemi szerv vagy annak gyanúja, de általában csak a terhesség harmadik harmadában, és az oka nem állapítható meg. Az összetett, a húgyutakat is érintő rendellenességek a súlyosságuk miatt gyakrabban felismerhetők, viszont ezek ritkábban fordulnak elő."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.