Hihetetlen Hulkká vált az 50 éves családanya

betegség vizsgálat Hulk kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Helen Stephens izmai az elmúlt 14 évben szörnyű rohamok hatására folyton remegni kezdenek, megduzzadnak és megmerevednek. Most naponta egy tucatnyi férfi szedálására elegendő nyugtatót szed. Orvosai szerint talán úgynevezett "merev ember szindrómában" szenved, de ezt a mai napig nem tudták vizsgálatokkal megerősíteni.

A brit Wednesburyben élő, ágyhoz kötött nő állapota az utóbbi hónapokban romlott: attól fél, hogy a tüzes vasak szorításához hasonlítható rohamok egyszer csak megölik. Már rendszeres mellkasi fájdalmaktól is szenved, ezért fulladástól vagy szívrohamtól tart. A Channel 5-on most valóságshow-sorozat indul a főszereplésével, amely végigkíséri őt a diagnózis megtalálásának útján. Amíg ez nem következik be, az orvosok képtelenek célzott kezelést biztosítani számára. Most azonban egy érzékenyebb tesztnek köszönhetően az állapotáért felelőssé tehető antitestek legkisebb nyoma is azonosíthatóvá vált. A dokumentumsorozatban Helen a birminghami Erzsébet királynő Kórház és az oxfordi John Radcliffe Kórház szakértőivel konzultál a nyolcnapos vizsgálatról. A nő izmai tavaly annyira megduzzadtak, hogy súlya több mint 31 kilogrammal gyarapodott, nyakának körfogata pedig több mint 10 centiméterrel nőtt.

Forrás: Facebook/Channel 5 Television
Forrás: Facebook/Channel 5 Television

A rejtélyes roham bármelyik pillanatban jelentkezhet, és néhány percen vagy akár egy órán át is tarthat. "Ilyenkor úgy feldagad a testem, mint Hulké. Óriásira duzzadok, és Hulk, Arnie vagy Rambo néven emlegetem magam. Mint egy testépítő" - meséli Helen. Bár az orvosok ezt nem bizonyították, de a nő egy 1999-ben történt autóbalesetet tart felelősnek az állapotáért. A betegség miatt gyorsan romlott az állapota, képtelen segítség nélkül enni és mosakodni, az elmúlt hét évet pedig egy sötétített szobában töltötte. "Olyan, mintha koporsóba lennék zárva. Bármi kiválthatja a rohamot, főleg a hideg és a stressz veszélyes" - teszi hozzá.

A reality-sorozatban egyik orvosa elmagyarázza, hogy a legtöbb páciensnek 10 milligramm nyugtatóra van szüksége egy endoszkópos műtéthez, de Helennek napi négyszer 30 milligramm kell - ami 12 ember "kiütésére" képes.

Magas sarkúban bálozhatott a láb nélküli tinihttp://www.life.hu/gyogyulj/20130710-lifenight-specialis-mulab-segitsegevel-magassarkuban-balozott-a-lab-nelkuli-tinedzser.htmlNemet mondott Bolívia az összes gyorsétteremrehttp://www.life.hu/gyogyulj/20130711-boliviaban-becsukott-az-osszes-mcdonalds-a-helyiek-elutasitjak-a-gyorskajakat.htmlA fiatal arc 4 legfontosabb ellenségehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130620-tiz-evvel-oregitheti-a-nok-boret-a-szolarium-a-dohanyzas.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.