5 eset, amikor a csomó nem jelent mellrákot

mellrák daganatos betegségek Gomez Angelina Jolie melleltávolítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie melleltávolító műtéte és nehéz döntése igencsak felkavarta az állóvizet a mellrákkal kapcsolatban. Egyre több nő dönt úgy - köztük legutóbb a Csillag születikből megismert táncoslány, Gomez -, hogy a végsőkig elmegy a megelőzés érdekében. Ám mielőtt azt fontolgatnád, hasonló helyzetben te is megtennéd-e a döntő lépést, jó tudnod, hogy nem minden csomó jelent azonnal rákot is.

Egyre többen vetetik le a mellüket

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Angelina Jolie merész döntése meglehetősen nagy lavinát indított el. Egyre több ismert és kevéssé ismert nő állt a nyilvánosság elé azzal, hogy korábban ő is megjárta ezt a nehéz utat a gyógyulás vagy a megelőzés érdekében, emellett pedig a melleltávolító műtétek iránti érdeklődés is rekordokat dönt. A műtét ugyanis még a rák kialakulása előtt menthet meg a rettegett kórtól: akinél a vérvizsgálat igazolja a hibás gén meglétét, s így az emelkedett mellrák-kockázatot, még időben eldöntheti, megszabadul-e az emlőszövetétől, vagy más megoldást választ a megelőzés érdekében. A drasztikus műtéten kívül ugyanis többféle kezelés is elérhető, nem is beszélve a rendszeres szűrésről. Emiatt az önvizsgálat is egyre fontosabbá válik: tudnunk kell helyesen elvégezni, s azzal sem árt tisztában lenni, hogy többféle csomós elváltozás létezik, ami nem feltétlenül jelent azonnal mellrákot.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Fibrocisztás emlőbetegség

A nők közel fele találkozik a betegséggel élete során, általában harminc-negyvenéves kora körül. Ekkor ugyanis tejmirigyeink egy része sorvadásnak indul, helyüket zsírszövet veszi át, s akár egy vagy több fájdalmas csomó is kialakulhat. Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni a panaszaiddal, hiszen ő tudja eldönteni, pontosan milyen csomóról is van szó. Ha "csupán" a fibrocisztás betegségről van szó, az a hormonális változások lezajlásával általában magától elmúlik, ám előfordul, hogy ciszták is kialakulnak, melyeket már indokolt eltávolíttatni.

Zsírcsomó

Vannak emberek, akik alkatilag hajlamosak arra, hogy testük különböző részeiben zsírcsomók alakuljanak ki. Ez férfiakat, nőket egyaránt érint, de nagy ijedelmet okozhat, ha a mellünkben fedezünk fel egy csomócskát. Az orvosi vizsgálat mindenképpen megnyugvást hozhat, hiszen ha valóban csak zsírcsomóról van szó, az általában teljesen ártalmatlan, maximum akkor érdemes eltávolíttatni, ha nagyon idegesít.

Ciszta a mellben

Más a helyzet, ha cisztát találtak a melledben: ez a folyadékkal teli, általában fájdalmas hólyag egy jóindulatú daganat ugyan, de általában eltávolítják. Mérete alkatilag változik, akad, aki nem is érzi, más több centiméternyi nagyságú csomókkal küzd, melyek a menstruáció előtt még tovább nőhetnek, még érzékenyebbé válhatnak. A vizsgálatok során előfordul, hogy mintát is vesznek belőlük, ám kezelésük megéri a fáradozást és a kellemetlenségeket.

Fibroadenoma

Szintén gyakori jóindulatú elváltozás a fibroadenoma, mely a mirigyhámból kiinduló, kemény, könnyen kimozdítható csomót jelent. Főként fiatal lányoknál jelentkezik, eltávolítása pedig nem minden esetben indokolt - de ambuláns műtét keretében természetesen bármikor kioperálható.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Szoptatás utáni gondok

A terhesség és szoptatás során megduzzadó tejmirigyek maguk is fájdalmas csomók alakjában jelentkezhetnek, de amíg gyulladás, láz, vagy más probléma nem lép fel, addig ez teljesen normálisnak tekinthető. A mellgyulladás viszont már azonnali kezelést igényel. Ez nemcsak fájdalmas csomókkal, göbökkel, de lázzal is jár, ha ilyen tüneteket tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz, ahol megfelelően és hatékonyan kezelhetik a problémát. Ritkábban ugyan, de előfordulhat, hogy egy gyulladt területen tályog alakul ki a mellben, de ez antibiotikummal, esetenként sebészi feltárással szintén kezelhető.

Andi (26) halálra rémült - feleslegesen:

"Anyukámnak többször is akadt már gondja a mellével a menopauza körül, így a családban kiemelten fontos az önvizsgálat, anyukám a húgomat és engem is időben megtanított rá. Fél éve viszont a már rutinszerűvé vált ellenőrzésnél találtam egy csomót. Borsónyi volt, először csak azt hittem, hogy képzelődöm, tapogatóztam, hol éreztem, hol nem, de aztán mikor 20 perc múlva anyukám is megerősítette, hogy ott van, azonnal kétségbeestem. Persze pont hétvége volt, így már háromszázszor képzeltem magam a műtőasztalra, vagy a sírba, mire eljutottam a nőgyógyászomhoz. Azonnal ultrahangos vizsgálat következett, és a biztonság kedvéért mammográfiára is elküldött, de végül kiderült, hogy jóindulatú elváltozásról van szó, ami valószínű, hogy csak a fogamzásgátló gyógyszer miatt alakult ki, amit pár héttel korábban hagytam abba, mert rosszul voltam tőle. Ma is elengedhetetlenül fontosnak tartom az önvizsgálatot, de már nem temetem el magam azonnal, ha csomót találok - előbb inkább elmegyek kivizsgálásra."

A fent leírt tünetek természetesen csak orvosi segítséggel diagnosztizálhatók, ezért fontos, hogy ha csomót tapintasz a melledben, akkor azonnal fordulj a háziorvosodhoz illetve keresd fel a nőgyógyászodat.




Horpadás a mellen - A mellrák tünete lehet!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130815-nemcsak-a-mellben-tapinthato-csomo-hanem-a-horpadas-is-lehet.htmlSztárok, akik megküzdöttek a mellrákkalhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130516-sztarok-akik-mellrakkal-kuzdottek.htmlA mammográfia nem okoz mellrákothttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121204-altalanos-tevhit-a-mammografia-nem-okoz-mellrakot-a-hiedelmekkel-szemben.htmlZöldségekkel és étrendváltoztatással gyógyult ki a mellrákból egy 55 éves nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120808-zoldsegekkel-gyogyult-a-mellrakbol-egy-55-eves-no-visszautasitotta-a.html7 híresség, aki legyőzte a mellrákot!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-7-hiresseg-aki-legyozte-a-mellrakot.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.