Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huSelma Blairt október 11-én, vasárnap este 11 óra után vették őrizetbe, miután a Los Angelesből érkező Delta Air Lines járata leszállt a New York-i Kennedy repülőtéren. A hatóságokat már a gép érkezése előtt riasztották, mert a színésznő a repülőút alatt állítólag két embert, egy utast és egy légiutas-kísérőt is bántalmazott.

Forrás: Northfoto
A TMZ által megszerzett segélyhívás szerint a gép pilótája még a leszállás előtt azt kérte, hogy rendőrök és egészségügyi dolgozók várják a járatot a kapunál. A rendelkezésére álló információk alapján arról beszélt, hogy egy utas és egy légiutas-kísérő könnyebb sérüléseket szenvedett. Orrvérzésről és harapásnyomokról is beszámolt. Mentő érkezését nem tartotta feltétlenül szükségesnek, de azt kérte, hogy egészségügyi személyzet vizsgálja meg a sérülteket a leszállás után. A hangfelvétel szerint a rendbontó utas vizsgálatát is kérte, mert az beüthette a fejét a repülőgép egyik válaszfalába.
A New York-i és New Jersey-i kikötői hatóság közleménye is a fentieket támasztja alá: Selma Blair agresszívan viselkedett a repülőgépen, ezért leszállás után őrizetbe vették és kórházba szállították. A járat egyik légiutas-kísérőjét ugyancsak kórházba vitték a sérülései miatt.
Selma Blair többször megrúghatta a rendőrnőt
A színésznő a leszállás után sem nyugodott meg. Blair egy hordágyon feküdt, amikor kiszabadította a lábát a hevederekből, majd többször arcon, nyakon és mellkason rúgott egy rendőrnőt. A sztárt ezután további kezelésre a Jamaica Hospital Medical Centerbe vitték. A vád szerint október 12-én hajnali 2 óra körül ott is újabb incidens történt: a színésznő mellkason rúgott egy ápolót, aki éppen a szállításában segédkezett. Az ápoló később jelentős mellkasi fájdalomról számolt be, és távoltartási végzést is kért Blairrel szemben.
A repülőgépen történtek miatt szövetségi eljárás indulhat Selma Blair ellen, New Yorkban pedig a rendőrnő és az ápoló bántalmazása miatt két rendbeli testi sértés miatt folyik büntetőeljárás. Selma Blair október 12-én, hétfőn jelent meg a bíró előtt, ahonnan óvadék ellenében szabadon távozhatott.
Selma Blair képviselője a történtek után azt közölte, hogy a színésznőnél egészségügyi vészhelyzet alakult ki, ez vezetett a viselkedéséhez. Állapota most állítólag stabil.
A Kegyetlen játékokból és a Doktor Szöszi című filmből ismert Selma Blairt 2016-ban egyszer már őrizetbe vették, akkor egy nemzetközi járaton fordult ki magából. Később azt mondta, gyógyszerekre ivott, és tudja, hogy nagy hibát követett el. A színésznő 2018-ban hozta nyilvánosságra, hogy szklerózis multiplexszel él.
Ezeket olvastad már?


