Tüdőgyulladást kapott Schumacher

Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff -
síbaleset tüdőgyulladás kóma Forma-1 világbajnok reagálás Michael Schumacher antibiotikum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Forma-1 hétszeres világbajnoka múlt héten betegedett meg, azóta erős antibiotikummal kezelik - írja a német Bild információira hivatkozva a sport.hir24.hu. 

Az újság értesülését a menedzser, Sabine Kehm nem erősítette meg, pusztán annyit közölt, mint eddig mindig: ha nem ő vagy az orvosok adtak ki információt, akkor azok "spekulációnak tekintendők". A tüdőgyulladás a kóma egyik szövődménye, egyáltalán nem ritka, sőt: a sokáig mozgáshiánnyal küzdő, lélegeztető gépen lévő fekvőbetegeket gyakran sújtja.

Forrás: AFP/Sascha Schuermann

Schumacher szervezetéből lassan két hete kezdték el kivonni a mélyaltatást okozó gyógyszereket. A megvonásra azonban nem reagál, csak reflexes mozdulatai vannak olykor. Néhány napja az orvosok arra figyelmeztették a családot, hogy a gyógyulás legnehezebb szakasza még csak most jön.

Nemrég már halálhírét keltették, az orvosi stáb viszont azonnal cáfolta, hogy elhunyt volna az egykori autóversenyző. Az expilóta még december 29-én szenvedett síbalesetet, amely során súlyos fejsérülései keletkeztek. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el az agya bal feléből. Négy héten át tartották mesterséges kómában, közben testét folyamatosan hűtötték.

A legnehezebb még hátra van Schumacher gyógyulásábanhttp://www.life.hu/drlife/20140210-michael-schumacher-ex-forma-1-es-pilota-gyogyulasanak-legnehezebb-resze-meg-csak-most-jon.htmlA Forma-1 hétszeres bajnokának orvosai szerint a legnehezebb rész még csak ezután következik Schumi gyógyulásában.Dr. LifeOrigoBelehalt az üdítőivásba egy ötéves kislányhttp://www.life.hu/drlife/20140210-belehalt-a-tulitatasba-egy-oteves-kislany-tennessee-ben.htmlMajdnem két és fél liter szőlőlevet és vizet itatott meg a lánnyal egy tennessee-i pár. A férfi kislánya, Alexa volt az áldozat. Az eset még 2012-ben történt, most vádolták meg őket az emberöléssel. Az óvadék fejenként 500 ezer dollár, azaz 112 millió forint – tudósít a Daily News.Dr. Life--Közösségi kórokozók! Téged is megfertőznek a kollégáid? http://www.life.hu/drlife/20140206-a-szuk-terekben-egyutt-dolgozo-vagy-tanulo-emberek-ujra-es-ujra-megfertozik-egymast.htmlFáj a fejed és kapar a torkod? A legszívesebben ágyban maradnál, de nem engedheted meg magadnak az ágynyugalom luxusát? Vár a munkahely és a kollégák, akik gyanakodva figyelik a tüneteidet. Fertőzésgyanús vagy, és úgy érzik, merényletet követsz el ellenük a jelenléteddel.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.