betegség nikotin e-cigi egészség függőség dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elektromos cigarettát a dohányzásról való leszokás elősegítő eszközeként tartják számon. Egy friss kutatás azonban rácáfol erre a hírre. A kutatás eredményei szerint ugyanis nemhogy nem segíti a függőségtől való megszabadulást, de ráadásul súlyosbítják a tizenévesek körében terjedő káros szenvedély hatásait. A fiatalok ugyanis nem állnak meg az e-ciginél, gyakran a hagyományos cigarettára is rákapnak mellette.

A Medipress tette közzé annak a kutatásnak az eredményeit, mely szerint a 2011-ben és 2012-ben elektromos cigarettát használó tinédzserek fele az adatfelvétel előtti hónapban hagyományos cigarettára is rágyújtott. Ez a havi mennyiség szintjén közel 100 szál cigarettát jelentett.

Kiderült, hogy az e-cigarettát legalább már egyszer kipróbáló kamaszoknál magasabb volt az esélye a tradicionális cigaretta kipróbálásának mindazokkal szemben, akik egyáltalán nem vettek a kezükbe elektromos cigit. Vagyis a dohányzás iránti kíváncsiság és a tradicionális pöfékelés iránti vágy tetten érhető azoknál a kamaszoknál, akik e-cigi után nyúltak.

Forrás: Thinkstock

Ezen felül az e-cigarettával próbálkozó kamaszoknál alacsonyabbnak bizonyult a dohányzásról való leszokás valószínűsége is. Azok a tinédzserek, akik életük során minimum 100 szálat elszívtak, azoknál az egy hónapon belüli leszokás esélye 40 százalékkal bizonyult alacsonyabbnak.

Erőszakos marketing?

„Az eredmények arról tanúskodnak, hogy az elektromos cigaretta inkább súlyosbítja a járványszerűen terjedő dohányzást a fiatalok körében annak visszaszorítása helyett” – állítják a kutatók a JAMA Pediatrics című szakfolyóirat március 6-i számában.
A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy bár az e-cigaretták nem tartalmaznak dohányt, nikotint párologtatnak, amit a felhasználó belélegez. A nikotin pedig addiktív anyagnak számít.
A nikotinnak ráadásul hosszú távú hatásai is ismertek: mivel az agy bizonyos fokú károsodásához vezet, figyelem- és memóriazavarokhoz vezethet. A tudósok tehát óvatosságra intik a kamaszokat, annál is inkább, mert szerintük az e-cigit agresszíven reklámozzák, valamint a fiatalokat kiemelten vonzó változatokban kínálják, hiszen létezik csoki- és eperaromával gyártott változata is. A hagyományos cigarettánál ezek tilosak.

A mozdulat a lényeg?

Mások azonban azt állítják, hogy az e-cigaretta fontos eszköz a dohányzásról való leszokásban. A dohányzás elhagyásának ugyanis csak egyik akadálya a nikotinfüggőség. Legalább akkora gondot jelentenek azok a pszichológiai tényezők, amelyek a dohányzás "légkörét" adják. A kéz elfoglalásának hiánya, a szertartásokról való lemondás keserűsége szintén akadályozza a leszokást. Úgy vélik, az e-cigaretta ezeken az akadályokon segíti át mindazokat, akik szeretnének megszabadulni a függőségtől. És ezt a lehető legkevesebb egészségügyi kár mellett szándékoznak elérni.

Forrás: Thinkstock

Amíg tart a téblábolás, a fiatalok tovább szívják

Egyelőre azonban nincs olyan kutatás (vagy mi nem tudunk róla), amely tudományos módon igazolná az e-cigi ártalmatlanságát, ahogy a fentebb említett kutatáson kívül nincs más bizonyíték ennek ellenkezőjére sem. A jelenlegi álláspont szerint potenciálisan kevésbé tartják veszélyesnek az e-cigit a hagyományoshoz képest, bár azt is elismerik, hogy az e-cigaretta is hordoz veszélyeket a használójára.

Valószínűleg a dohányzásról való stabil leszokást az azonnali "abbahagyás", valamint a helyettesítő eszközök kikerülése biztosíthatja igazán jól. Így elkerülhető az az attitűd, mely szerint az e-cigi az alternatív és elfogadható lehetősége a dohányzásnak.

Sokkoló videó a terhesség alatti dohányzás ellenhttp://www.life.hu/drlife/20131107-sokkolo-videoval-hivjak-fel-a-terhesseg-alatti-dohanyzas-veszelyeire-a.htmlEgy 2013-ban készült kutatás szerint Finnországban a legjobb anyának lenni. Megfoganni azonban korántsem: a kismamák 15 %-a terhessége alatt sem hagy fel a cigivel. Hatásos videóval tiltakoznak a várandósság alatti dohányzás ellen.Dr. LifeOltás a dohányzás ellen - egy életre megvéd a nikotin utáni vágytólhttp://www.life.hu/drlife/20120821-dohanyzas-elleni-oltast-kiserleteznek-a-kutatok-amerikaban-egy-eletre.htmlMagas árak ide vagy oda, még mindig rengeteg ember dohányzik, és egyre fiatalabb korban szoknak rá a cigarettára. Egy kamasz kezéből már nehéz kivenni a koporsószöget, de jó hír a szülőknek, hogy pár év múlva már nemcsak a betegségek, de jó előre a nikotinéhség ellen is beoltathatják majd a gyereküket.Dr. LifeEgy-két szál nem árt a babának? - Dohányzás és várandóssághttp://www.life.hu/csalad/20110304-tenyek-es-tevhitek-a-varandossag-alatti-dohanyzasrol.htmlA dohányzásból származó, a szervezetbe aktív és passzív módon bekerült égéstermékek egyaránt károsak. Nem szabad hát elhinni egy másodpercre sem, hogy a kismama nagyobb kárt okoz azzal, ha várandósságának észlelése napján leteszi a cigarettát, mintha fokozatosságra törekedve ugyan, de végigfüstöli a babavárás hónapjait - arra hivatkozva, hogy ezzel önmagát és a babát is kíméli az elvonási tünetek okozta stressztől.Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.