Ismét kórházban Psota

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
kardiológia rehabilitáció Psota Irén infarktus kórház szívinfarktus főorvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Psota Irén ismét kórházban van, mert megkezdték nála az infarktus utáni rehabilitációt.

Ahogy a Life.hu is megírta, március 22-én Psota Irént szívinfarktussal szállították kórházba és szívkatéteres beavatkozást hajtottak végre rajta. Majd április elején a művésznő elhagyhatta az intézményt és otthonában folytathatta a gyógyulást. A vasárnapi Blikkre hivatkozva az Origo.hu úgy tudja, Psota Irén ismét kórházba került, mert felépüléséhez szükség van a rehabilitációra.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Dr. Papp András, a Kardiológiai Rehabilitációs Osztály vezetője elmondta: Psota Irénnek a Haller utcai intézetben javasolták a rehabilitációt. A főorvos hozzátette: nem egyedi, hogy infarktuson átesett beteget hozzájuk szállítanak, életkortól függetlenül mindenkinek szüksége lenne rá. A rehabilitáció általában három hetet vesz igénybe, de az az illető általános állapotától és a rehabilitációs program sikerétől is függ, ki mennyi ideig marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.