Az énekes régebbi zenekarával, a Karthago frontembereként készült színpadra állni, amikor érezte, hogy nagyon rosszul van, rettenetesen fáj a hasa. Még a devecseri fellépés előtt kiderült, súlyos vakbélgyulladása van, azonnal műteni kellene.
Hihetetlen akaraterővel, elképesztő fájdalmak között mégis vállalta a fellépést, pedig a jelen lévő orvos nem javasolta neki. Vakbele bármelyik pillanatban perforálódhatott volna, de így, közvetlen életveszélyben is végigénekelte a bulit. Zenésztársai megdöbbentek a döntésén, és a szemük sarkából egész koncert alatt az énekesüket lesték, nem lesz-e még rosszabbul, nem kell-e azonnal levinni a színpadról.

"Eleinte azt hittem, elrontottam a gyomromat, és az görcsöl ilyen erősen" - mondta a Blikknek kórházi ágyáról Takáts Tamás. "Aztán a koncerten az ügyeletes orvostól megtudtam, miről van szó, és hogy csak saját felelősségemre léphetek fel. A fájdalomcsillapítótól kicsit jobban lettem, a koncert végére azonban újra erősödött a fájdalom, az utolsó számot alig tudtam elénekelni. A színpadról a mentőautóba támogattak, fél óra előkészítés után már a műtőasztalon voltam, aztán már csak arra ébredtem, hogy jobban vagyok" - mesélte az énekes.
A Life.hu mielőbbi teljes gyógyulást kíván az énekesnek, de azért azt szeretnénk megjegyezni, hogy az emberi test határait jobban tiszteletben kellene tartani - egy koncert pótolható, de az elveszett egészség, pláne az emberi élet nem!