Gyógyulj agyaggal: íme a Föld ereje!

agyag betegség méregtelenítés agyagterápia agyagevés egészség ásványi anyagok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bőrre, hajra, sebre kenni, de fogyasztani is lehet az agyagot, melynek egészségügyi szempontból kiváló hatásait már az ókoriak is ismerték.

Az egyiptomiak számára az agyag például nemcsak a gyógyászatban volt kiemelkedő jelentőségű, de a halottak mumifikálásában is, hiszen az agyag antiszeptikus, baktérium- és gombaölő hatása már akkor is közismert volt a kor gyógyítói előtt. Az sem véletlen, hogy elődeink az ivóvizet agyagkorsókban tárolták, hiszen így a víz (agyagos vizes) oldattá vált, mely az emésztőrendszerbe kerülve fejtette ki hatását, gyilkolta a baktériumokat és a káros anyagcseretermékeket (toxinokat), miközben saját ásványianyag-tartalmával feltöltötte a szervezetet.

Forrás: Thinkstock

Egy időben visszaszorult az agyag használata, de napjainkban újjáéledve került ismét fókuszba a szépségiparban, egészségügyben egyaránt.

Természetesen nem mindegy, hogy milyen agyagot használunk, vagyis eszedbe ne jusson egy építési gödör mélyéről magad kibányászni a szükségesnek vélt alapanyagot, de a neten böngészve már számos olyan webáruház működik, melynek polcairól kívánságaid szerint beszerezheted a számodra szükséges gyógyító agyagot, tömb vagy por formájában egyaránt.

Intelligens föld

Az agyag egyik legfontosabb jellemzője, hogy intelligens. Ez nyilván szokatlan jelző egy élettelen anyagra, ám az agyag egyrészt (ahogy a Föld is) egyféle megközelítésben sokkal inkább számít élő anyagnak, mint élettelennek, másrészt meghökkentő módon képes célzottan hatni azokra a szervi bajokra, amelyek fennállnak. Méregtelenítő hatása során pedig megkíméli azokat az ásványi anyagokat, mikroorganizmusokat, melyek hasznosak a szervezetre, viszont nagy hatásfokkal pusztítja el, majd vonja ki mindazokat, amelyek károsak. Mindemellett a benne található, az egészséget támogató ásványi anyagokat a bőrön át is képes bejuttatni. Vagyis az agyag méregtelenítő, semlegesítő, baktériumölő, sebösszehúzó valamint energetizáló hatása valóban figyelemreméltó.
A természetgyógyászat megkülönböztet zöld, fehér, vörös és vörösesbarna agyagot. A zöld agyag elsődleges felhasználási területe az egészségügy, a fehéré a kozmetika, de az agyagokat problémára fókuszálva, igényre szabva keverni is lehet, vagyis a fehér agyag kaphat szerepet az egészségügyben és fordítva, a zöld is a szépségiparban.

Az agyag számtalan egészségügyi probléma remek ellenszere, a Life.hu példaként most három gyakori panaszt emel ki.

Így használd az agyagot migrén esetén

Zöld agyagot vásárolj, melyet hidegen és melegen is tudsz majd használni. Migrén esetén ezeket egyszerre is alkalmazhatod.
Borogatás: Tégy hideg agyagborogatást a homlokodra, meleg borogatást pedig a tarkódra. A borogatás elkészítése nagyon egyszerű, az agyagot hideg vagy kézmeleg (nem forró) vízzel folyékony állagúra kell hígítanod, abba márts bele finom szövésű, természetes alapanyagú textilt (nagyon jók a textilpelenkák), és ezzel borogasd a kezelendő felületet. A borogatás fölé rakhatsz még egy tiszta törölközőt is.
Lábfürdő: az agyagot oldd fel meleg vízben és áztasd benne a lábad minimum 20 percig, miközben kényelmes testtartásban pihensz. A lábáztatás után mindenképp dőlj le 1-2 órára pihenni, így lesz csak alkalma a szervezetednek tetőtől talpig regenerálódni.

Forrás: Thinkstock

Így használd az agyagot korpásodás esetén

Ebben az esetben is a zöld agyag lehet segítségedre: egy tojássárgát, egy evőkanál olajat, egy kiskanál mézet, agyagot és annyi langyos vizet keverj össze, hogy kenhető masszát kapj. Ezzel dörzsöld be a nedves hajad és fejbőröd, hagyd rajta fél óráig, majd öblítsd ki langyos, enyhén ecetes vízzel. Hetente kétszer-háromszor ismételd meg az eljárást a probléma megszűnéséig.

Így használd az agyagot székrekedés esetén

Az élő föld, vagyis az agyag belsőleg is használható, és ahogy a zöld, úgy a fehér agyag is szerepet játszhat az egészségügyi problémák gyógyításánál. A fehér agyag (fehér iszap) például egy sor más betegség kezelése mellett egy viszonylag egyszerű, de annál kellemetlenebb panasz, a székrekedés esetén is alkalmazható.
Egy kanál orvosi agyagport porcelán- vagy üvegtálba helyezve önts fel 200 ml vízzel. Ezt hagyd egy éjjelen át ázni, reggel alaposan keverd fel, majd még éhgyomorra hajtsd is fel a tejszerű folyadékot. Ezt naponta még kétszer ismételd meg. Étkezés előtt fél órával igyál „agyagtejet”, vagyis olyan agyagos oldatot, amelyet legalább 12 óráig áztattál előtte. Ez a terápia nemcsak rendbeteszi a székleted, de mellette remek tisztítókúra is lehet az emésztőszerveid számára. Fontos, hogy alkalmazása esetén kerüld az alkohol, az ásványvíz, a vörös húsok, a túl fűszeres, túl sós, a bőséges zsiradék fogyasztását is. Azt is tudnod kell, hogy az agyag hatása nem „azonnali”, kell néhány nap, akár két hét is, mire megszabadulsz a kellemetlen panasztól, de ha ezt rendszeresen alkalmazod egy fél évig (hetente egyszer-kétszer), akkor utána elkerülnek a hasonló jellegű emésztési panaszok.

Depressziót okozhat az Omega3 hiánya?http://www.life.hu/drlife/20140430-depresszio-es-omega3-mi-az-osszefugges.htmlA szív- és érrendszeri betegségek, és a depresszió gyakoribb betegséggé váltak, mint eddig valaha. A kutatók szerint a megfelelő Omega3 zsírsav fogyasztása megelőzheti ezek kialakulását.Dr. LifeOrigoGyilkos baktériumokhttp://www.life.hu/drlife/20140624-botulizmus-husevo-bakterium-bakterium-altal-termelt-toxinok.htmlAlig néhány napja jelent meg cikkünk, amely a rajtunk-bennünk élő baktériumokkal foglalkozott. Kiderült, hogy körülbelül tízezer baktérium él együtt velünk, amelyek jó része barátságos viszonyban van a szervezettel. Sőt, bizonyos baktériumok jelenléte elengedhetetlen az emberi egészség fenntartása szempontjából. Dr. LifeOrigoKóma után - egy 24 éves fiú igaz történetehttp://www.life.hu/drlife/20140619-koma-utan-gyogyul-az-autobalesetben-agyserult-fiu.htmlMichael Schumacher kóma utáni rehabilitációs esélyei irányítják a figyelmet azokra a hétköznapi emberekre, akik bár nem kaptak és nem kapnak reflektorfényt, de éppoly keserves küzdelmet folytatnak a gyógyulásért, mint a milliók által szeretett és tisztelt Forma-1-es pilóta. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.