Így védd meg kisbabádat a bölcsőhaláltól!

Forrás: Thinkstock -
koraszülött kisbaba takaró csecsemő párna bölcsőhalál fulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy új tanulmány kimutatta, veszélyes lehet, ha a csecsemők bő takaróval és párnákkal alszanak, mivel ezek növelik a fulladás és a bölcsőhalál kockázatát.

A Gyermekorvosok Amerikai Akadémiájának cikke felhívja a figyelmet arra, hogy veszélyt jelent az, ha a kisgyermek bő paplannal és párnákkal alszik, mivel ez növeli a fulladás és a bölcsőhalál kockázatát. Pedig egy új tanulmány kimutatta, hogy az édesanyák többsége nem bánja, ha gyermeke ilyen kiegészítők között hajtja álomra a fejét.

Forrás: Thinkstock

Szakemberek mégis azt tanácsolják, hogy a kicsiket a hátukra fektetve tegyük ágyukba egy szilárd alvófelületre, ügyelve arra, hogy ne legyenek az alvóhely környezetében puha tárgyak (takaró és párna). A „Safe to Sleep" program („Biztonságban aludni") is ezt hangsúlyozza. A program kezdetekor 1993 és 1995 között a megkérdezett szülők 86%-a mondta azt, hogy puha, réteges ágyneműbe teszi pihenni gyermekét. Ez az érték 2008 és 2010 között 55%-ra csökkent.

A magazinokban és fényképeken a fiatal szülők azt látják, hogy a kisbabákat minél puhább és melegebb helyre kell fektetni, mert ezt érzik majd kényelmesnek. Lehet, hogy tényleg kényelmes, de biztonságos egész biztosan nem.

Elbűvölő fotósorozat koraszülött babákról

Náluk nagyobb arányban fordulhat elő bölcsőhalál, mint később születő kortársaiknál. Erre hívják fel a figyelmet a tüneményes felvételek, amelyeket IDE kattintva tudsz megnézni!

Először kóstol tortát a kisbaba és nagyon bejött nekihttp://www.life.hu/csalad/20141027-eloszor-kostol-tortat-egy-kisbaba-vicces-video.htmlBauer baba először csak gyanúsan méregeti az elé rakott születésnapi tortáját, majd az első falat után örömmel veti bele magát az élvezetekbe – szó szerint.Család--Csatornába dobott csecsemőt találtak Ausztráliában – túlélte a picihttp://www.life.hu/news/20141124-csatornaba-dobott-csecsemot-talaltak-ausztraliaban-egy-30-eves-not-vadolnak-az-ugyben.htmlAz újszülött babára biciklisek találtak rá Sydney mellett, Quakersben, egy csatornában. A kisfiút a Westmead Gyermekkórházban ápolják.NewsTúlélni az első napot – csecsemőhalálozás világszertehttp://www.life.hu/csalad/20141111-gyermekhalalozas-az-elso-napon-itthon-a-fejlett-ipari-orszagokban-es-a-fejlodo-orszagokban.htmlA gyermekházasságokba kényszerített fiatal lányok fejletlen szervezete, a koraszülés, a rossz higiéniai körülmények, az orvosok hiánya, a nők alultápláltsága – mind azok az okok, melyek következtében százával halnak meg a csecsemők életük első napján szerte az egész világon.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.