Egy héten belül másodszor is meg kellett műteni Buzánszky Jenőt. A család most türelmet kér a rajongóktól, a sportoló fia azt ígéri, ha bármi változás áll be édesapja állapotában, tájékoztatja a közvéleményt. 

Ahogy megírtuk, az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportoló pénteken került az esztergomi 
kórház intenzív osztályára, ahol aznap meg is operálták. Fia kedden úgy nyilatkozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus

Fotó: Mudra László

Buzánszky Jenőt szerdán újra meg kellett operálni - erről fia tájékoztatta a fourfourtwo.hu-t.  A család és a kórház továbbra is diszkréciót és megértést kér a szurkolóktól, amint érdemi változás áll be az egykori játékos állapotában, fia tájékoztatja majd a közvéleményt.

A 89 éves Buzánszky Jenő az Aranycsapat alapembere volt, így játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, amelyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.