Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, szilveszter után Hujber a Nyíró Gyula kórház intenzív osztályára került. Állapotát akkor életmentő gépekkel, szívmonitorral, EKG-val és oxigént pumpáló géppel figyelték. A színéz azóta jobban van, és már munkába is állt.

"Valóban elkezdtem újra próbálni, ma is egész nap színpadon álltam. Az orvosok csak úgy engedélyezték ezt, ha folyamatos felügyelet alatt állok. Tény, hogy fáradt vagyok, de odafigyelek magamra, holnap reggel is a kórházban kezdek" - erősítette meg a Blikknek Ferenc, aki, úgy tűnik, minden energiáját összeszedve küzd a fennmaradásért. Úgy tudjuk, családjával napról napra élnek.

Hujber Feri és kislánya: A színész mindent megtesz a családjáért.Forrás: TV2

A színész keringési zavarok miatt került kórházba, és még múlt héten is intenzív osztályon ápolták. Most azonban muszáj színpadra állnia, mivel január végén mutatja be a Bánfalvy Stúdió a Kölcsönlakás című darabot, amelyben Feri főszerepet kapott. Betegsége miatt pedig már eddig is több próba elmaradt...

Sokan aggódnak Hujber egészségi állapotáért. Leginkább felesége, Cynthia, aki szerint Feri nincs tisztában azzal, milyen veszélyben van az élete, mivel nincs betegségtudata.

"Ez így nem mehet tovább!"
"Biztos vagyok benne, hogy ez így nem mehet tovább. Az elmúlt években egy percet sem pihent. Sem ő, sem a család... ha hazajön a kórházból, el kell gondolkodnunk azon, mit csinált, mit csináltunk rosszul az elmúlt években"fakadt ki korábban a Story magazinnak Cynthia, aki hozzátette: ha még idejében kiszáll ebből a mókuskerékből Feri, akkor minden esélye megvan arra, hogy változtasson az életén.