Ezért szállt ki a sorozatból? Halálos beteg a jóképű színész

Patrick Dempsey Dr. Life Grace klinika beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Otthagyja a Grace klinikát Patrick Dempsey. Úgy tudni, súlyos betegség áll a visszavonulás hátterében.

Eddig úgy lehetett tudni, a jóképű színész azért hagyja ott a sorozatot, mert az utóbbi időben nem jött ki jól a kollégákkal, összeférhetetlen volt, súlyos magánéleti problémák gyötörték, ami miatt 15 év után el is válik a feleségétől. Mindez odáig vezetett, hogy a Grace klinikában alakított karakterét nem csupán kiírták a sorozatból, de a visszatérését is ellehetetlenítették, ugyanis a karaktere, dr. Derek Shepherd a szerepe szerint meghal.

Forrás: AFP/Imeh Akpanudosen Forrás: AFP/Imeh Akpanudosen

Azonban az OK! magazin legfrissebb értesülései szerint még ennél is komolyabb okok állnak a visszavonulás mögött: ugyanis a színész halálos betegséggel küzd. A lapnak egy közeli ismerős nyilatkozott, aki elárulta, hogy nemrég rákot diagnosztizáltak Dempsey-nél. Úgy tudni, sajnos meglehetősen későn fedezték fel a gyilkos kórt, ezért rengeteget fogyott az utóbbi időben, és a betegség legyengítette a szervezetét. Patrick egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Furcsa dolog derült ki Sarka Katárólhttp://www.life.hu/drlife/20150515-sarka-kata-fitneszmodell-emberkiserletben-vett-reszt.htmlKiderült, a kétgyermekes édesanya egy emberkísérletben vett részt.Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huDrámai vallomás: gyógyszerfüggőségéről vallott Douchev-Janics Natasahttp://www.life.hu/drlife/20150514-douchev-janics-natasa-haromszoros-olimpiai-bajnok-kajakozo-gerincservmutetjerol-es.htmlA háromszoros olimpiai bajnok műtétje után gyógyszerfüggővé vált, és a nulláról kellett újra felépítenie magát.Dr. Life--Cinthya Dictator: "...szeretem a betegségemet!"http://www.life.hu/drlife/20150518-cinthya-dictator-magara-tetovaltatta-a-betegsege-sugarkezelesenek-a-szamat.htmlBetegsége emlékére csináltatott tetoválást Cinthya Dictator. A szám, amely a sugárkezelése száma volt, az most már örökre a bőrébe "égett". Hogy miért? Az üzenete az, hogy a borzasztó dolgokat is át lehet fordítani pozitívba, és a legrosszabb történetekből is tanulhatunk. Hozzátette, szereti a betegségét és azt is, hogy több lett tőle. Dr. Life--Nagyon leépült Jonathan Rhys-Meyers – Ezt tette az alkohol a színésszelhttp://www.life.hu/drlife/20150518-jonathan-rhys-meyers-reszegen-setalt-es-az-utcan-ivott-egy-uveg-vodkat-londonban.htmlSokkoló fotók kerültek elő a színészről: szakadtan, koszosan, egy üveg vodkával a kezében, a szemtanúk szerint meglehetősen bizonytalanul szédelgett London utcáin.Dr. Life--Nem vállalta az agyműtétet Sarka Kata http://www.life.hu/drlife/20150518-nem-vallalta-az-agymutetet-sarka-kata.htmlSarka Kata fiatal és egészséges, de nem volt mindig így. A kétgyermekes édesanyát korábban nem kímélték az egészségügyi problémák, egyszer rossz minőségű mellimplantátumot kapott, máskor pedig egy gyulladás miatt majdnem agyműtétet hajtottak végre rajta. Kata eddig soha nem beszélt megpróbáltatásairól.Dr. Life--Négyórás műtéten esett át Korda György - "Van, aki bele is hal"http://www.life.hu/drlife/20150518-negyoras-muteten-esett-at-korda-gyorgy.html A 76 éves énekesről már hónapokkal ezelőtt aggasztó hírek érkeztek, de a házaspár addig nem akart beszélni a betegségről, amíg túl nincsenek rajta.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.