természetes gyógymód fülfájás fülpiszkáló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem nyúlka-piszka: Avagy fülpiszkálás igen/nem című cikkünkben korábban utánajártunk annak, érdemes-e fülpiszkálót használnunk. Most pedig olyan gyógynövényeket és praktikákat gyűjtöttünk csokorba, amik akkor segítenek, ha már megtörtént a baj.

Korábban megkerestük a Life.hu természetgyógyász szakértőjét, Benke Ritát, aki nem tanácsolta a fülpiszkáló használatát, ugyanis azzal nem tisztítunk, hanem egyszerűen csak benyomkodunk. "A pálcikától olyan dugó alakulhat ki odabent, amely előbb-utóbb már a hangot is kevésbé engedi át. Ez diszkomfortérzetet okozhat, olyannyira, hogy egyesek teljesen befordulhatnak. Nem is beszélve a hallásvesztéssel járó félelemről."

Forrás: Thinkstock

Így persze felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan tarthatjuk tisztán, szárazon a fülünket, és hogyan kerülhetjük el a gyötrő fülfájást, hasogató fülgyulladást. Szakértőnk elmondta, hogy a fül amellett, hogy öntisztuló, könnyen tisztítható is: "Gyógyszertárban kell beszerezni egy injekciós tűre hasonlító szerkezetet, felforralni, majd kihűteni, vagyis sterilizálni a vizet, és máris mehet az öblítés." A természetgyógyász azt is leszögezte, hogy egy törülköző elegendő hallószervünk tisztítására, mivel bőven elég annak csak a külső részét áttörölni.

"Felesleges benyomogatni a gombákat, baktériumokat."

Ha ugyanis ez megtörténik, akkor igen komoly betegségnek nézünk elébe. A fülgyulladás, a kínzó fülfájás hátterében legtöbbször ugyanis valamilyen bakteriális fertőzés áll. De problémát okozhat a huzat és az is, ha a strandon - és ez most nyáron különösen aktuális - belemegy a víz a fülünkbe.

!

Gyerekek esetén mindig forduljunk orvoshoz, mert csak szakember tudja megállapítani, mi áll a fájdalom hátterében, és ha kell, ő tudja sérülésmentesen eltávolítani az idegen tárgyat a fülből.

Felnőtteknél azonban rövid ideje fennálló fájdalom esetén érdemes néhány házilag is alkalmazható, gyógynövényekre alapozott módszert kipróbálni. (Súlyosabb vagy hosszabb ideje fennálló tüneteknél azonban ne kísérletezgessünk, mert orvosi vizsgálatra, kezelésre lehet szükség.)

Hagyma és fokhagyma

Egy fej vöröshagymát vágjunk apró darabokra, csavarjuk egy tiszta konyharuhába (vagy tiszta pamutpelenkába), és préseljük addig, míg a hagyma levet nem ereszt - vagyis addig, amíg a leve meg nem jelenik a konyharuha külső rétegén. A hagyma levével átitatott pakolást tegyük a fájós fülre, és hagyjuk rajta legalább fél órán keresztül. A vöröshagymában található erős kéntartalmú vegyületek és a hidrogén-rodanid biztosítja az erőteljes antibiotikus hatást. Illóolajának - amelyet a szeleteléssel, préseléssel tudunk igazán jól előcsalogatni - erős baktériumölő hatása van.

!

Aki nem bírja a vöröshagymát, alkalmazhatja helyette a fokhagymát is. A megpucolt fokhagymagerezdet dugjuk a fájós fülbe, és hagyjuk benne pár órán keresztül. Ahogy a vöröshagymánál is, a benne található illóolaj aromái segítenek a gyulladás és a fájdalom legyőzésében.
Forrás: Thinkstock

Aloe vera

A természet egyik csodanövényének tartott aloe vera gyulladáscsökkentő, baktérium- és gombaölő hatása közismert. Ha van otthon cserepes gyógynövényünk, akkor a "legöregebb", vastag, húsos leveléből vágjunk le egy darabot, préseljünk ki néhány csepp zselét a levélkéből, és egy fültisztító pálca segítségével nagyon óvatosan kenjük be a fájós fülbe a frissen szerzett gyógyzselét. Az aloe vera hatóanyaga természetes állapotban nagyon gyorsan bomlik, így a kinyert levet azonnal használjuk fel.

Petrezselyem

Az egészen apróra vágott petrezselymet tegyük konyharuhába, és ahogy a hagymánál, itt is törekedjünk arra, hogy a petrezselyem illóolajos leve átjárja a textilt. Tegyük az egészet a fájós fülre, és tartsuk ott legalább egy fél óráig. A petrezselyemben található illóolaj magas százalékban tartalmaz flavonoidokat, vitaminokat. A petrezselyem lereszelt gyökerét is használhatjuk pakolásként, mert a benne lévő hatóanyagok kiválóak fájdalomcsillapításra, a fülfájdalmak mellett például az ízületi fájdalmak esetén is használható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.