A tejfogyasztás fontossága, és élettani hatásai igencsak megosztó téma az orvosok körében is, így sokszor az ember csak kapkodja a fejét, mi is a helyes megoldás. Nézzünk egy kicsit utána a témának. 

 

Forrás: Thinkstock

 

Miért is fontos a tejfogyasztás?

Fontos leszögeznünk, hogy a tej olyan létfontosságú élelmiszer, ami elengedhetetlen táplálékforrás egy fejlődésben lévő gyermek számára. A gyerekek körülbelül 8-10 cm-t nőnek évente, amelyhez 20 gramm kalcium beépülését kell minimálisan számolnunk. Legkönnyebben a tehéntejben találhatjuk meg a megfelelő mennyiségű kalciumot, mivel a fehérje, a D- vitamin, a tejzsír, a foszfor és a tejcukor csak a ebben található meg a számukra kielégítő arányban.

Mikortól adhatok tejet a gyereknek?

A legtöbb helyen az olvasható, hogy egyéves kor alatt nem ajánlott, majd utána a fokozatosság elve lép életbe. 9 hónapos gyermeknél már próbálkozhatunk esetleg sajttal vagy joghurttal, majd fokozatosan növelhetjük az adagot, mindig egy kis pohárkával. Kétéves kor alatt a nem zsírszegény tej a legjobb választás, azonban ha a gyermekünk túlsúlyos, ne a diétás változatot válasszuk, inkább az adott mennyiséget érdemes csökkenteni. Óvodás kortól napi fél liter tej ajánlott.

Dukai Regina forró fürdőruhás képet posztolt - hajóskapitányForrás: Facebook/Dukai Regina
Dukai Regina is laktózérzékenységgel küzd
A hazai sztárok közül többen is szenvednek különböző ételallergiáktól. Dukai Regina a mai napig nem hajlandó lemondani az édes bűnözésről. Volt azonban olyan időszak, amikor ezt nem tehette következmények nélkül: Regina tini kora óta tudja, hogy laktózérzékeny, de komolyabb tünetei csak néhány éve vannak.

Szédülés, hányás, kiütések – Csak nem a tejtől?

Vannak olyan gyerekek, akiknek a szervezete egyszerűen nem képes lebontani a tejben található enzimeket, ezért egyfajta védekező mechanizmus indul be. A tejallergia betegséget a kisgyermekek 90 százalékban kinövik hároméves korukra. A későbbi korban megmaradó tejallergia csak 10 százalékban jellemző. Minél előbb veszik észre a tejallergiát, annál nagyobb az esély arra, hogy később kinövi a gyermek. Sokszor viszont egy alkarteszt, sőt egy vérteszt sem mutatja ki, mire is allergiás igazából. Az orvosok ilyenkor alkalmazzák az úgynevezett megvonásos diétát, ezzel könnyen kiderül, hogy melyik élelmiszer elhagyásával szűnnek meg a tünetek.

Forrás: Thinkstock

Ha nem ihat tejet, mivel pótoljam?

Ha gyermekünk bármilyen tejallergiában szenved, akkor az étrendje is nagyban átalakul. Akik tejcukorérzékenyek, azok speciális laktázmentes termékekkel pótolhatják a mindennapokban. Viszont az ilyen allergiában szenvedők egyáltalán nem fogyaszthatnak olyan terméket, amiben tej található. Erre megoldásként tökéletes alternatívát nyújtanak a növényi eredetű tejek: a szójatej, a rizstej, a kókusztej, a mandulatej és a zabtej, amelyekben ugyancsak számtalan vitamin megtalálható. 

Ihász Katalin szakértő
Mit mond a dietetikus?
Ihász Katalin, a Life.hu dietetikusa röviden összefoglalta, milyen tünetek jelentkeznek annál, aki tejallergiában szenved.

"A laktózintolerancia a tejcukorbontó enzim, a laktóz hiánya, ez bármilyen életkorban kialakulhat. Ebben az esetben a tejcukor lebontatlanul kerül tovább a vékonybélből a vastagbélbe, ahol az itt élő baktériumok rövid szénláncú savakká és gázokká alakítják át. A tejfehérje-allergia esetén a tejben található kazein ellen a szervezet ellenanyagot termel, és ez allergiás reakciókat vált ki. A tejallergia változatos tüneteket mutat. Közvetlenül a tej elfogyasztása után lehetséges: hányinger, hányás, hasmenés, különböző bőrtünetek megjelenése (ekcéma, csalánkiütés, vörös foltok, viszketés), véres széklet, a gége bedagadása, nehézlégzés, tartós rekedtség. A későbbi tünetek lehetnek: gyakori hasfájás, nyugtalanság, bőrkiütések, étvágytalanság, lassuló gyarapodás."