Mozgáskorlátozott parkolóhelyet festett fel magának az útra egy nő

Forrás: Thinkstock -
kerekesszék mozgáskorlátozott parkoló festés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Claire Lomasnak elege lett, hogy még mindig nincs kislánya iskolája előtt mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhely, holott áprilisban kérvényezte felfestését. Úgy döntött, majd ő intézkedik.

Egy brit város, Melton Mowbray hatóságánál kérvényezte Claire Lomas, hogy lánya iskolája elé fessenek fel egy parkolóhelyet mozgáskorlátozottak számára, hogy le tudjon parkolni. Április óta várta, hogy intézkedjenek, de nem történt semmi. Nem tudta bekísérni kislányát az első tanítási napra, mert nagy volt a tömeg, nem tudott leparkolni. Telefonált a helyi tanácsnak, de nem tudtak információt adni, mikor készül el a parkolóhely.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Ekkor Claire úgy döntött, majd ő a kezébe veszi az ügyet. Rózsaszín festékszóróval felfestett magának egy mozgáskorlátozott parkolóhelyet az iskola elé. A hatóságok észrevették, elnézést kértek tőle, és nem büntették meg a festésért.

Elütötték Hajdú Millát - Szerencsére már jól vanhttp://www.life.hu/drlife/20150910-kocsi-ele-szaladt-sarka-kata-kutyaja-hajdu-milla.htmlNagyon megijedt a Hajdú-család. Kis kedvencük, Hajdú Milla, az uszkár balesetet szenvedett, de szerencsésen megúszta.Dr. Life--Mellnek kinéző óriási tumor nőtt egy nő hátára - SOKKOLÓ FOTÓhttp://www.life.hu/drlife/20150910-mellnek-kinezo-oriasi-tumor-nott-egy-no-hatara.htmlNői mell méretű tumor nőtt egy asszony hátára. Több, mint 10 évig nem fordult orvoshoz a legalább D-kosaras problémával.Dr. LifeThinkstockDemcsák Zsuzsa "felvilágosító órát" tartotthttp://www.life.hu/drlife/20150909-demcsak-zsuzsa-juhos-zsofival-es-gyuris-lucaval-a-mehnyakrakrol-beszelgetett.htmlA HPV vírusról beszélgetett Demcsák Zsuzsa Az ének iskolája egykori versenyzőivel. Fontos, hogy a lányok már fiatal korban is tudatosak legyenek.Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoDemcsák Zsuzsa "felvilágosító órát" tartotthttp://www.life.hu/drlife/20150909-demcsak-zsuzsa-juhos-zsofival-es-gyuris-lucaval-a-mehnyakrakrol-beszelgetett.htmlA HPV vírusról beszélgetett Demcsák Zsuzsa Az ének iskolája egykori versenyzőivel. Fontos, hogy a lányok már fiatal korban is tudatosak legyenek.Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoEgy egész család farkasember-szindrómában szenvedhttp://www.life.hu/drlife/20150903-egy-egesz-csalad-farkasember-szindromaban-szenved.htmlA 41 éves Jesus Aceves családjában közel harmincan farkasember-szindrómások, azaz egész testük szőrös. Hamarosan film is készül róluk.Dr. Life--"Vékony vagyok, de igazi nő" - Kiakadt a modell, akit csontváznak tituláltakhttp://www.life.hu/drlife/20150901-kiakadt-genevieve-barker-modell-akit-csontvaznak-titulaltak.htmlÓriási vita robbant egy fotó miatt: a 26 éves modell, Genevieve Barker tengerparti képére azonnal elkezdtek áradni a mocskolódó kommentek.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.