Túlsúllyal küzdött, később bulimiás lett, mára azonban megtalálta az arany középutat Hannah Hindmarsh.

Hannah Hindmarsh kálváriája hét évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor közel 100 kilós lány, akiről itt nézhetsz régi fotókat, egyik napról a másikra eldöntötte, szigorú diétába kezd és lefogy, hogy végre olyan alakja lehessen, mint a brit X-Factor zsűritagjának, Cheryl Fernandez-Versininek.

Forrás: Facebook/Hannah Hindmarsh

A most 26 éves lány saját blogján számol be arról, milyen veszélyeket rejt egy-egy drasztikus fogyókúra. Hannah ugyanis koplalni kezdett, aminek következtében falásrohamok törtek rá. Az így elfogyasztott ételmennyiségtől hashajtóval próbált megszabadulni. Néhány hónappal később a kimerültségtől és az éheztetéstől kórházba került, ahol bulimiát állapítottak meg nála. 

Hannah ezután döntötte el, hogy változtatni fog. Amatőr testépítő édesapjával együtt edzőterembe kezdett járni, az eredmény pedig már néhány hét után szemmel is láthatóvá vált. Hannah célja már nem az, hogy minél soványabb legyen, hanem minél edzettebb és erősebb, egy nap pedig szeretné amatőr testépítőként is megmutatni magát.

A 21. század mániája: az egészségfüggőség
Míg a legtöbb embert arra is nehéz rávenni, hogy egészsége, alakja érdekében rendszeresen sportoljon, addig olyanok is akadnak, akiknek már annyira az életük részévé vált az egészséges életmód, hogy meg sem tudnának lenni nélküle - egyetlen pillanatra sem. A Life.hu cikkéért kattints ide!