terhesség vizsgálat spermabank Dánia mesterséges megtermékenyítés sperma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem folytathatja tevékenységét a Krio Intézet, miután az Országos Tisztiorvosi Hivatal tavaly indított vizsgálatot ellenük, majd feljelentést is tettek velük szemben illegális szervkereskedelem miatt. 

Az OTH 2015 márciusában értesült arról, hogy Dániából hibás, genetikailag nem ép donorspermiumok kerülnek be az országba. Ekkor derült ki, hogy az intézet már 2013-óta importál hímivarsejteket a skandináv országból - írja a Magyar Idők.

Illusztráció Forrás: AFP/ANP

Takács Zsuzsanna főigazgató a lapnak elmondta, hogy azért Dániából hoztak spermát, mert ott a hazainál szigorúbb az adományozási vizsgálat, de erről értesítették is az OTH-t. A hivatal szerint előírás, hogy Magyarországra szigorúan tilos a hímivarsejt import, és ezt a Krio megszegte. Bár a nyomozást megszüntették, az intézet nem foglakozik tovább ezzel a tevékenységgel. Az eljárás miatt a meddőségi klinikák sem vehetnek át hímivarsejteket, ezért korlátozottá válik majd a mesterséges megtermékenyítés sűrűsége. Több meddő pár az ombudsmanhoz fordult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.