Mikor sportolj, aludj, vagy egyél? Ezt üzeni a tested!

Forrás: Thinkstock -
bioritmus kortizol evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gondolkodtál már azon, hogy mi történik a szervezeteddel alvás közben? Mikor érdemes felkelni, reggelizni, vagy épp sportolni? Igaz, hogy a tested folyamatosan jelzi, hogy mire van szüksége, de hallgatsz is rá? Ha eddig nem tetted, most figyelj!

A napszakok váltakozása hatással van a hormonrendszerünkre. Az I. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára, dr. Lakatos Péter szerint ennek evolúciós magyarázata van:

mindig is nappal voltunk aktívabbak.

Hozzátette, "Az éjszaka és a nappal váltakozása a hormonrendszer működésére is hatással van, így az nem csak az anyagcserét, hanem a hangulatot és a teljesítményt is befolyásolja."

Az alvás

Egy kiadós alvás egyensúlyban tartja a növekedési hormon szintjét, ami felelős a testmagasság és az izomtömeg növekedéséért is. Ezt egyébként az éberségért felelős kortizol hormon alacsony szintje is elősegíti, ebből éjfélkor mérhető a legkevesebb.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Az ébredés

Reggel 6 és 7 óra között érdemes felkelni, és nem csak azért mert, irány a munkahely, hanem ekkor növekszik meg az aktivitást segítő adrenalin és noradrenalin szintje. Ráadásul a fény hatására csökken a jó alvást garantáló melatonin hormon termelődése is.

Reggeli

Az első falatokat rögtön reggel a legjobb beiktatni, hiszen a szervezet kortizolszintje ilyenkor tetőzik, és ez segíti a tápanyagok lebontását. A kortizol egyébként az idegrendszer és az izomzat "éberségéért" is felelős, ráadásul a vércukorszintet is megemeli, hogy több tápanyag jusson a sejteknek, izomzatnak – emeli ki a szakember.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Testedzés

A kora reggeli órákban ajánlatos sportolni, ám érdemes fejben tartani, hogy hajnali 1 és 3 óra között jelentős vérnyomásesés lép fel, ezért ebben az időszakban a legnagyobb a szívroham kockázata.

A bioritmus

Bár a hormonális bioritmus velünk születik, a nagyobb időeltolódás vagy a nappali-éjszakai váltott munka esetén változhat. Ez az egész szervezetre negatív hatással van, hiszen ellentétes a belső óránk természetes ritmusával. A szakember ezért azt tanácsolja, ha máskor nem,

hosszabb szabadság ideje alatt érdemes nappal ébren lenni, éjszaka pedig pihenni.

Ha ez nem segítség, ajánlott az éjszakai alvást segítő melatonin hormont tablettával pótolni, ennek hiánya ugyanis más hormonok működésében is fennakadást okozhat.

Újra kórházba került Psota Irén?http://www.life.hu/drlife/20160224-allitolag-psota-iren-szineszno-ujra-korhazba-kerult.htmlA Kossuth-díjas színésznőt állítólag ismét kórházba kellett szállítani, mert otthonában rosszul lett. Dr. Life--A nadrágzsebben tartott telefon árthat a férfiak nemzőképességénekhttp://www.life.hu/drlife/20160223-a-nadragzsebben-tartott-telefon-arthat-a-ferfiak-nemzokepessegenek.htmlEgy nemrég készült kutatás szerint azok a férfiak, akik nadrágjuk elülső zsebében tartják telefonjukat, nagymértékben károsítják nemzőképességüket. Dr. Life--Hihetetlen! Ennél a lánynál az orgazmus ájulást okozhttp://www.life.hu/drlife/20160222-a-nevetes-benulast-okoz-az-angliaban-elo-lanynal.htmlA 16 éves lány ritka rendellenességben szenved, aminek következtében valahányszor orgazmust él át, vagy valamilyen egyéb intenzív érzelem – például düh, meglepődés vagy öröm – éri, azonnal összeesik. Dr. Life--Élő adásban ájult el a meteorológushttp://www.life.hu/drlife/20160221-elo-adasban-ajult-el-a-meteorologus-bbc-rachel-mackley.htmlRachel Mackley, a BBC meteorológusa szombaton este adásban lett rosszul. A fiatal nő érezte, hogy nincs jól: "Nagyon sajnálom, el fogok ájulni" - szólt a kollégáinak, és megtántorodott. Dr. Life--Vigyázat! A sok üléstől összemegy az agyadhttp://www.life.hu/drlife/20160220-az-ulo-eletmod-zsugoritja-az-agyat.htmlA mozgáshiány a harmincas és negyvenes éveinkben összefügg a demencia kialakulásával és a korai halálozással. Dr. LifeThinkstockTátott szájjal alszol? - Elveszítheted a fogaidat ishttp://www.life.hu/drlife/20160221-tatott-szajjal-aludni-veszelyes-a-fogzomancra.htmlTátott szájjal aludni épp olyan veszélyes, mintha szénsavas üdítőt innánk közvetlenül lefekvés előtt. Ennek oka az, hogy ilyenkor a szájunk kiszárad, és savtúltengés keletkezik, ami a fogzománc vékonyodásához, és a fogak romlásához vezet. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.