A harmincas évei végén járó nő állítja, kilencéves korában molesztálta úszóedzője, aki egy nagyra tartott, idős, azóta elhunyt szakember volt.

A Kiss-ügy kirobbanása sarkallta a nőt arra, hogy megossza történetét. Fiatalon, mindössze 8 évesen kezdett el úszni. Nem akart bajnok lenni, egészségügyi okokból választották szülei ezt a sportágat. Ismertségek révén került a Margitszigetre egy olyan edzőhöz, akit szakmája mestereként tartottak számon - írja az Átlátszó.hu.

Képünk illusztrációForrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Ric Frazier

A hajnali edzések alatt a nővel - akit a portál Judit néven emleget - végig ott volt az édesanyja is, akinek gyakorlatilag a szeme előtt történtek az események. Az edző Juditot mindig átküldte egy távolabbi medencébe, ahova ő is utána ment. „Úgy éreztem, hogy kiválasztott az elején, külön figyelt rám. Akkor nyilván nem gondolhattam, de utólag visszagondolva nagyon rutinosan csinált mindent: röviddel azután, hogy elkezdtem nála úszni, elkezdett fogdosni. Molesztált. Simogatott, foglalkozott velem, tapogatott mindenhol. Gyakorlatilag ott azonnal elveszítettem a szüzességem” - vallotta a nő a lapnak. A testi kihasználást lelki terror is kísérte, az edző rávette, hogy ne mondja el a szüleinek a történteket, mert azok megutálnák őt, és állami gondozásba kerülne. Kislányként nagyon megijedt ettől, így hallgatott. Soha nem történt feljelentés az ügyben. A molesztálások sora folytatódott, sőt, sokkal rosszabbra fordult a helyzet. „Ekkor már tavasz volt, ebben az időben már egyedül jártam az uszodába. Elindultam edzés után az iskolába a kihalt Margitszigeten. Utánam jött, és ettől nagyon meglepődtem, megijedtem. Az látszott rajta, hogy megőrült, a földre vitt, és ütött, fojtogatott. Miközben fojtogatott, dobált, azt mondta nekem, ő »nem tehet róla«, én viselkedtem vele kihívóan.

Ezután megerőszakolt. Nem, ami akkor történt, már nem egy előre kigondolt, rutinosnak tűnő cselekedet volt, hanem őrületnek tűnt. Vannak a szigeten azok a nagy, szétterülő bokrok, amikor elszaladt, ott hagyott az egyik alatt félholtan” - osztotta meg Judit a tragédiát. Ezután csak arra emlékszik, hogy valaki megszólította, ő pedig felpattant, és hazament. Szülei a Sportkórházba vitték. Judit szerint ebben benne volt az edző keze is. Rendőrségi feljelentés sem történt,elsősorban azért, mert szülei kifejezetten a rendszer ellenségeinek számítottak. Az úszással természetesen végleg felhagyott, de meggyőződése, hogy ami vele történt, nem lehetett egyszeri eset.