Brutális! Szexuális segédeszközzel erőszakolhatták meg a kétéves kislányt

Forrás: Dreamstime -
szex erőszak kislány brutalitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint valamilyen eszközzel erőszakolhatták meg azt a kétéves kislányt, akit az eset után egy egész éjszaka műtöttek az orvosok.

A Blikk értesülései szerint a gyerek sérülései és egyéb körülmények arra utalnak, hogy a csöppséget valamilyen eszközzel becstelenítették meg. Úgy tudni, egyelőre senki nem ismerte el a bűncselekményt.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Mint ismeretes, a kislányt a szexuális erőszak után valaki be akarta adni a terézvárosi gyermekotthonba. Egy nő azzal ment be a hivatalba, hogy lemondana a gyerekről, mivel nem tudja ellátni. Állítólag az ottani nevelők vették észre a kicsin a sérüléseket, amikor megvizsgálták.

Ők értesítették a mentőket is, akik kórházba szállították a pici lányt.

Úgy tudni, a gyerek édesanyja a kerületben lakott a kicsivel, s nem a kétéves kislány az egyetlen gyermeke. A megerőszakolt kicsi nagyobbik testvérét már elvette tőle a gyámhivatal, vélhe­tően ezért vitte be a megerőszakolt csöppséget is a hatósághoz. Szinte biztos, hogy a pici lányt sem kaphatja vissza az anya, ha netalán meggondolja magát.

A hírek szerint a kétéves kislány már jobban van, talán maradan­dó testi károsodása sem lesz, bár a szakemberek szerint még ilyen pici korban is súlyos lelki sérülést okoz egy szexuális erőszak, de ennek utóhatásai csak később derülnek majd ki.

A rendőröknek most nem­csak azt kell kideríteniük, a családi és az ismerősi körben ki bántalmazta a gyerekeket,

hanem azt is, hogy milyen eszközzel.

Mire figyelj oda a nagy melegben? Így védd ki a leggyakoribb nyári nyavalyákathttp://www.life.hu/drlife/20160628-a-leggyakoribb-nyari-betegsegek-es-tippek-a-megelozesukre.htmlA nyári hónapok a legjobb esetben nyaralással, pihenéssel, fesztiválozással és kerti partikkal telnek. Ám még a legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhat, hogy éppen a jól megérdemelt vakáció alatt kapunk el valamilyen kellemetlen tünetekkel járó betegséget. Összegyűjtöttük a leggyakoribbakat és a tippeket arra, hogyan előzd meg őket. Dr. LifeOrigoKomoly betegséget diagnosztizáltak Baby Gabinál várandóssága alatthttp://www.life.hu/drlife/20160705-komoly-betegseget-diagnosztizaltak-baby-gabinal-varandossaga-alatt-cukorbeteg-lett.htmlIkreket hord a szíve alatt Baby Gabi, aki élete egyik legszebb időszakát éli meg most, hogy kismama lehet. Egy szomorú hír azonban kissé beárnyékolja ezeket a boldog napokat, ugyanis komoly betegség alakult ki nála várandóssága alatt. Dr. Life--Gálvölgyi János nem lehetett ott a lánya esküvőjén: nem engedték ki a kórházbólhttp://www.life.hu/drlife/20160705-galvolgyi-janos-nem-lehetett-ott-lanya-eskuvojen-nem-engedtek-ki-a-korhazbol.htmlHirtelen lett rosszul a színművész múlt héten, és kórházba került. Emiatt az akkori előadása is elmaradt, hiába várták a nézők. Kiderült, hogy a lánya esküvőjén sem lehetett jelen. Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoHűha! Forradalmi áttörés a rákkutatásban: magyar siker! http://www.life.hu/drlife/20160704-alkalmas-lehet-a-verrak-es-a-vegbelrak-kezelesere-uj-modszer-magyar-siker.htmlHat és fél évbe telt a magyar kutatóknak, hogy kifejlesszenek egy molekulát, amely többféle daganatos betegség kezelésre is alkalmas lehet - mondta Kotschy András, a cég gyógyszerkémiai kutató intézetének vezetője. Dr. Life--Új, egyszerűbb módszerrel szűrhető ki a HPV-vírushttp://www.life.hu/drlife/20160629-a-hpv-virus-szuresere-uj-es-egyszerubb-modszer.htmlSokan a méhnyakrák kialakulásával kapcsolatban hallottak eddig a HPV-vírusról, amely számos daganatos megbetegedéshez vezethet. Évente nagyjából 1500 nő kap lesújtó, orvosi beavatkozást jelentő leletet a nőgyógyászától, ennek ellenére általánosságban még mindig sokan félnek elmenni rákszűrésre. Egy ma már elérhető egyszerű teszt segítségével könnyen kideríthető, hogy valaki hordozza-e a vírust, és ezáltal veszélyezteti-e önmaga, illetve más egészségét. Dr. Life--Kozsó a műtétjéről: „Ekkor a nevemet kicserélték, és kódokat adtak”http://www.life.hu/drlife/20160704-kozso-beszelt-a-teahaza-koruli-botranyrol-szakitasrol-es-mutetjerol-is-ekkor-a-nevemet-kicsereltek.htmlRengeteg hír és pletyka keringett mostanában Kozsóról. A teaháza körüli balhéról és egészségi állapotáról is sokat lehetett hallani. A szomorú szamuráj úgy döntött, tisztázza a híreszteléseket. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.