Többet tudunk a szexuális úton terjedő fertőzésekről, a statisztikák mégis azt mutatják, hogy egyre többen kapnak el valamilyen nemi betegséget. Az óvszerhasználat segítene, ennek ellenére még mindig nem túl népszerű, ahogyan az STD-k (sexually transmitted diseases), vagyis a nemi úton terjedő betegségek kiszűrésére specifikálódott vizsgálatok sem.

A nemi úton terjedő betegségek megelőzhetők, illetve ha időben fedezik fel őket, a megfelelő kezelésekkel gyógyíthatók, kezeletlenül azonban súlyos szövődmények alakulhatnak ki. Azon túlmenően, hogy az egyes STD-fertőzések komoly egészségkárosodást okozhatnak a fertőzötteknek, erősen kihathatnak a jövőbeli gyermekvállalás lehetőségére is” – magyarázta dr. Tisza Tímea nemigyógyász.

Egy nemrég elkészült magyar kutatás szerint a fiatalok ismeretei továbbra is hiányosak a nemi betegségekről és azok megelőzéséről, nem járnak szűrésre, óvszert pedig csak ritkán használnak, akkor is általában a nem kívánt terhesség elkerülése miatt. 

Forrás: Dreamstime

Egyeseknek például már három hónap leforgása alatt 2-4, vagy akár 5-10 szexuális partnerük van  – derült ki például a 2015-ös EFOTT hallgatói fesztiválon, amelyen közel hétszáz, 23 éves átlagkorosztályba tartozó fesztiválozót kérdeztek ki szexuális életükről. 

Az STD-szűréseken való részvételi arány rendkívül alacsony. A válaszadók 87%-a soha nem volt még ilyen jellegű vizsgálaton, sokan még magát a kifejezést sem ismerték, 43% azt hitte, hogy a nőgyógyászati rákszűrés során „automatikusan" nemi úton terjedő fertőzésekre is szűrnek. 

A felmérés további meglepő eredményeit a Napidoktor.hu-n olvashatod el.