Már az enyhe túlsúly is veszélyes lehet

Forrás: AFP -
halálozás szívderítő kutatás tanulmány elhízás túlsúly dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elhízás és a túlsúly az egész világon szoros kapcsolatban áll a korai halálozás kockázatának növekedésével – derült ki egy nemrég készült kutatásból.

A dohányzás után az elhízás a második vezető halálozási ok Európában és Észak-Amerikában – derült ki egy nemrég készült felmérésből, amely során 189 korábbi tanulmány közel 4 millió résztvevőjének adatait vizsgálták meg.

Forrás: AFP

Ezek szerint a 25 kg/m2 feletti testtömegindex egyenes összefüggésben áll a bármilyen okból bekövetkező halálozás jelentősen növekvő kockázatával. A dohányzás az idő előtti halálesetek negyedéért felelős ezen a két kontinensen, az elhízás viszont Európában minden hetedik, Észak-Amerikában minden ötödik idő előtti haláleset okozója.

Minden hatodik idő előtti haláleset megelőzhető lenne, ha a túlsúlyos emberek leadnák a felesleget.

Már a kevés túlsúly is veszélyes lehet

Korábban születtek olyan tanulmányok, amelyek nem találtak összefüggést az enyhébb fokú elhízás és a növekvő halálozási kockázat között, más kutatók szerint pedig nem pusztán a testtömegindex számít, hanem a zsírfelesleg eloszlása és a zsigeri zsír is.

Forrás: AFP

Dr. Emanuele Di Angelantonio, a cambridge-i egyetem professzora szerint azonban

a korábbi kutatások üzenete veszélyes lehet, mert azt sugallhatja, hogy az enyhe túlsúly normális dolog, és nem veszélyezteti az egészséget

– ez pedig nem igaz, sőt, népegészségügyi szinten is komoly intézkedésekre volna szükség a testsúlycsökkentés érdekében.

Még több megdöbbentő adatért kattints a Szívderítő.hu oldalára!

A nagy kalciummítosz: használ allergia ellen, vagy sem?http://www.life.hu/drlife/20160804-a-kalcium-allergia-ellen-hatekony-vagy-sem.htmlEgyre több professzor és főorvos adja nevét és egyetértését a dr. Novák Hunor által elindított kezdeményezéshez, amiben a kalcium allergiában való hatástalanságáról van szó. Bár korábban többször is jelentek meg ezzel kapcsolatos hírek, és indultak kezdeményezések, az általános vélekedés szerint az allergiás reakciók kezelésére még mindig a kalcium a legjobb, a legtermészetesebb és a legelérhetőbb szer. De vajon itthon miért terjedhetett el, és ivódhatott be ennyire mélyen a köztudatba ez a nagyon is téves vélekedés? Mit javasol a szakértő helyette? Ennek jártunk utána. Dr. Life--Nem a Zika jelenti a legnagyobb veszélyt az olimpiára látogatók számárahttp://www.life.hu/drlife/20160808-a-rioi-olimpia-legnagyobb-egeszsegugyi-veszelyei-a-zika-virus-a-kozbiztonsag-es-a-betegsegek.htmlA riói olimpia kezdete óta másról sem lehet hallani, mint a Zika-vírus rohamos terjedéséről és veszélyes szövődményeiről. Mindeközben a világ 206 országából az erre az időszakra Rio de Janeiróba utazó közel félmillió turista ennél jóval több kockázatnak van kitéve. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat. Dr. LifeOrigoAmit hagysz a vécében, olyan az egészségedhttp://www.life.hu/drlife/20160802-a-szekleted-es-a-vizeleted-szine-allaga-es-szaga-az-egeszsegi-allapotodrol-arulkodik.htmlTudtad, hogy a cékla, a mesterséges színezékek és némelyik gyógyszer akár pirosra is színezheti a vizeletet? És hogy a zöld árnyalatú székletet bizonyos élelmiszerek és italok okozzák, míg a fekete a dehidratáltságról árulkodhat? A The Conversation című szaklapban megjelent írás remekül összefoglalja, mikor mire gyanakodhatsz, ha furcsa állagú, színű vagy szagú végtermékekkel találod magad szemben vécézés után. Dr. LifeOrigoNe menj ide nyaralni, ha kedves számodra az egészségedhttp://www.life.hu/drlife/20160725-az-all-inclusive-szallodak-nem-tesznek-jot-az-egeszsegnek.htmlBár a korlátlan étel- és italfogyasztást ígérő all-inclusive szállodák kedvezőnek tűnő feltételekkel várják vendégeit a legnagyobb kényelem ígéretében, mégsem biztos, hogy jót teszünk vele magunknak, ha őket választjuk. Dr. Life--A világ legbizarrabb betegségeihttp://www.life.hu/drlife/20160726-a-vilag-legfurcsabb-es-legbizarrabb-betegsegei.htmlFaember, farkasember és kőember – nem, nem egy népszerű science fiction történet szereplőit soroljuk, hanem néhányat a világ nagyon furcsa rendellenességei közül, amelyekről egyelőre az orvostudomány is keveset tud, a diagnózisuk bonyolult, viszont csak ritkán fordulnak elő. Dr. Life--Amikor szó szerint összetörik a szíved: így hat a szakítás a szervezetedrehttp://www.life.hu/drlife/20160803-a-szakitas-igy-hat-a-szervezetedre-testi-es-lelki-tunetek.htmlÁlmatlanság, fejfájás és gyomorpanaszok – csak néhány tünet azok közül, amelyeket bárki megtapasztalhatott már magán egy szakítást követően. Szakértők szerint a párkapcsolat végét követő szerelmi bánat valóban okozhat testi panaszokat, amelyek ráadásul komoly egészségügyi problémákhoz is vezethetnek.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.