A magyarországi mutatók szerint hazánk továbbra is az élen jár Európában az öngyilkosságok számát tekintve. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén szeptemberben készült felmérésében Magyarország a kelet-európai országok között a harmadik helyen áll Litvánia és Oroszország után. A számok elkeserítőek – főleg abban a tekintetben, hogy a legtöbb tragédia megelőzhető lett volna.

Emlékszem, valamikor a gimnáziumban egyik reggel azzal a hírrel fogadtak az iskolába érve, hogy meghalt a helyi zeneiskola egyik tanára. Erika néni fuvolatanár volt, olykor nekem is tartott órákat. Gyönyörű, okos, tehetséges, fiatal, kétgyerekes nő volt, aki – mint akkor megtudtam – súlyos depresszióban szenvedett. Aznap virradóra pedig a vonat elé vetette magát. 

Erika néni esete sajnos nem egyedi: bár a 2015-ös statisztikai adatok szerint Magyarországon az utóbbi harminc évben nagyjából a felére csökkent az öngyilkosságok száma, a WHO világszinten készült öngyilkossági felmérése szerint hazánkban továbbra is kedvezőtlen a helyzet. A 2016-os KSH adatok is ugyanezt támasztják alá. Magyarország továbbra is az élvonalban van az öngyilkossági számokat tekintve (18 fő/100 000 lakos), bár az elmúlt években jelentősen javult a helyzet:  5 év alatt 25%-kal csökkent a szuicidráta.

Az idősek között a leggyakoribb
A befejezett öngyilkossági számok szoros összefüggést mutatnak a pszichiátriai ellátás színvonalával – hangzott el a Lelki Egészség Világnap sajtótájékoztatóján. A szakértők szerint a legnagyobb gondot az idős, 75 év felettiek elhelyezése és kezelése jelenti, ebben a korosztályban ugyanis még mindig sokan vetnek véget az életüknek önkezükkel.

Meg lehetne akadályozni

Az öngyilkosság azt a cselekedetet jelenti, amellyel az illető szándékosan kioltja a saját életét. Az öngyilkosságig hosszú út vezet: pszichológusok egyetértenek abban, hogy ilyen esetben az öngyilkosságot fontolgatóban már annyira erős a kétségbeesés, a kilátástalanság érzése, hogy nem lát más kiutat problémáiból, csak ha véget vet az életének. Ebből a fajta „beszűkült állapotból” nehéz, de nem lehetetlen kirángatni az érintettet.

Több kísérlet betudható figyelemfelhívásnak: sok „halálkihívó” még az öngyilkosság elkövetésekor sem döntötte el véglegesen, hogy ki akarja oltani az életét. Ők azok, akik marékszámra gyógyszert vesznek be, esetleg felvágják az ereiket, majd tettükről telefonon értesítik valamelyik ismerősüket, hozzátartozójukat, vagy olyan helyen esnek össze a rosszulléttől, ahol sokan vannak. Éppen ezért a családtagoknak, ismerősöknek, illetve még az utca emberének is nagy szerepe van abban, hogy a kísérletből ne legyen tragédia,  ezért minden egyes segélykiáltást komolyan kell venni, és azonnal szakértőhöz fordulni. 

Nincs figyelmeztető jel, csak kockázati tényező 

Szakértők nem tudnak egyértelmű jelekről, amelyek alapján következtetni lehetne arra, hogy mire készül az illető. A kockázati tényezőknek azonban döntő szerepük lehet abban, hogy akár még ilyen irányba is mutathat a szándéka.  Ezek közé tartoznak többek között a kezeletlen mentális betegségek, mint a skizofrénia, a szenvedélybetegségek és a depresszió is – az öngyilkosságot elkövetők kétharmada például utóbbiban szenvedett. 

Döntő tényező lehet továbbá a korábbi öngyilkossági kísérlet, akár családon belül is, illetve nagy veszélye lehet a kábítószerezésnek, az alkoholfüggőségnek, illetve az olyan lelkiállapotoknak, mint a magányosság érzése, a reménytelenség vagy az impulzív, indulatos magatartás. 

A különböző negatív élethelyzetek is sodorhatják ilyen irányba az illetőt: az anyagi gondok, egy közeli ismerős halála, vagy akár egy szakítás, válás is. Dr. Németh Attila, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgató főorvosa azonban hangsúlyozta: a befejezett öngyilkosságok száma sokban összefügg a pszichiátriai ellátás színvonalával: ha megfelelő a kezelés, csökken az esélye is. 

Tudtad?
A nőkhöz viszonyítva a férfiak háromszor-négyszer gyakrabban követnek el öngyilkosságot. A gyengébbik nem tagjai és a fiatalok viszont gyakrabban kísérlik meg, hogy véget vessenek életüknek.

„Az öngyilkosok nem meghalni szeretnének, hanem máshogy élni” 

Minden öngyilkossággal kapcsolatos megjegyzést és tettet komolyan kell venni. A kommunikáció létfontosságú: nem szabad félni attól, hogy kérdezzünk, miért is hagyta el a száját az előbb például az „így már élni sem érdemes” mondat. Ez nem buzdítani fogja arra, hogy megtegye, amit még csak fontolgat, épp ellenkezőleg: ha nem talál kapcsolatot, őszinte beszélgetésre való alkalmat, sokkal nagyobb veszélyt jelenthet magára. 

Ne feledjük, hogy mi nem vagyunk szakértők, nem tudjuk meggyógyítani, és ennek a felelőssége sem a mi vállunkat nyomja. A cél, hogy minél hamarabb szakszerű ellátásban részesüljön! Az illetőt tehát abban kell támogatni, hogy minél hamarabb orvoshoz, pszichiáterhez forduljon, akik tudni fogják, milyen terápiára van szüksége az érintettnek. Tudatosítsd benne, hogy mellette állsz, és bármikor fordulhat hozzád, ha úgy érzi, hogy elakadt.