A kétségbeesett lány testét árulja, hogy megmentse édesanyját

Forrás: AFP/Valery Hache -
édesanya életmentés áru test rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a 19 éves Cao Mengyu, hogy ne veszítse el édesanyját. A testét bocsátotta áruba, hogy megszerezze a szükséges pénzt az orvosi kezelésekre.

Nincs más választása a 19 éves lánynak, a testét kell árulnia, ha meg akarja menteni édesanyja életét. A beteg nő orvosi kezeléseire ugyanis nincsen pénzük. Cao Mengyu egy helyi közösségi oldalon, a WeChaten adta fel hirdetését. A szövegben meg is indokolja, miért döntött a nem mindennapi pénzszerzési mód mellett, valamint némi információt is közölt az életéről.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Valery Hache

Kiderült, hogy a fiatal lány Dél-Kínában nőtt fel, családja mindig is gazdálkodással foglalkozott, ebből tartották fent magukat. Édesanyjánál azonban nemrég súlyos betegséget diagnosztizáltak, méghozzá bőrrákot. Azóta kórházban fekszik a 45 éves nő és az állapota egyre csak romlik. A rák mellett komoly fertőzések is kialakultak nála, a fiatal lánynak pedig nincs pénze a kezelésekre. Ezért döntött úgy, hogy az egyetlen dolgot áruba bocsájtja, amivel rendelkezik, vagyis saját magát. 14 millió forintnak megfelelő összegért lehet őt "megvásárolni". Volt is, aki jelentkezett a hirdetésre. A Daily Mail információi szerint az illető kifizetné a nő kórházi számláit, ám arról nem szól a fáma, hogy cserébe kér-e valamit a lánytól, de valószínűleg nem. A helyi jótékonysági egyesület alelnöke ugyanis úgy nyilatkozott, hogy Cao Mengyu megnyugodhat, nem kell semmit eladni, anélkül rendezik édesanyja helyzetét.

5 apró változtatás, amelyekkel napról napra egyre jobbá teheted az életedhttp://www.life.hu/drlife/20161109-apro-valtoztatasok-amelyekkel-jobba-teheted-az-eletedet.htmlVáltoztass, hogy változhass – mondták meg annak idején a bölcsek is. Az alábbi lista nem(csak) azoknak szól, akik száz százalékosan elégedettek (most komolyan, van ilyen?), sokkal inkább azoknak, akik szeretnék a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni magukból és az életükből, ha már egyszer megadatott nekik. Garantáljuk, hogy új ember nem leszel, de jobb talán igen. Íme. Dr. Life--Massa meglátogatta Schumachert - Megviselte a látványhttp://www.life.hu/drlife/20161111-felipe-massa-meglatogatta-michael-schumachert-aki-eppen-aludt.htmlFelipe Massa úgy tartja, hogy Schumacher és Alonso voltak a legnagyobb riválisai a pályafutása során. Elllenfelek azonban csak a pályán voltak, a versenyzőket jó barátság köti össze. Éppen ezért Massa a napokban meglátogatta Schumit az otthonában - írja a planetf1.Dr. LifeOrigoTanulmányok helyett: Sokkoló videón a dohányzó és a nem dohányzó tüdejehttp://www.life.hu/drlife/20161110-sokkolo-video-arrol-hogy-nez-ki-egy-dohanyzo-es-egy-nem-dohanyzo-tudeje.htmlValószínűleg minden dohányos unja az okoskodó videókat, a kutatási eredményeket, a tanulmányokat - a következő 3 másodperc azonban ha tetszik, ha nem, főképp nekik szól. Dr. Life--Julia Roberts lánya veszélybe kerülthttp://www.life.hu/drlife/20161110-julia-roberts-lanya-hazel-veszelybe-kerult.htmlJulia Roberts minden anyák rémálmát élte át a minap. A 12 éves lánya hirtelenül rosszul lett malibui otthonukban, a színésznő pedig azonnal a sürgősségire sietett gyermekével. Dr. Life--Hogyan dolgozzák fel a gyerekek háziállataik elvesztését?http://www.life.hu/drlife/20161107-hogyan-tudjak-a-gyerekek-feldolgozni-haziallatuk-elveszteset.htmlSajnos a legtöbb kis kedvenc viszonylag rövid életű, így sok kisgyereknek kell szembesülnie azzal, hogy a számukra kedves kis állatuk elpusztul, és többi már nem létezik. Eddig viszonylag kevés kutatás született ebben a témában ahhoz képest, hogy mennyire gyakori ez az élethelyzet. Egy amerikai vizsgálat most rámutatott arra, hogyan lehet ebben a leghatékonyabban segíteni a gyerekeket. Dr. LifeThinkstockHorrorisztikus sérülést szenvedett a kézilabdás fiú Veszprémbenhttp://www.life.hu/drlife/20161110-veszpremben-horrorisztikus-serulest-szenvedett-egy-kezilabdas.htmlA szerdán megrendezett veszprémi diákolimpiát horrorisztikus sérülés szakította félbe. Az egyik sportoló alsó hasfalába beleállt egy parkettadarab. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.