önbizalomhiány ellenség joghurt2016 önbizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte nincs az életnek olyan területe, amelyre ne nyomná rá a bélyegét az, hogy mennyire tudunk bízni a képességeinkben és saját magunkban. Pedig ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel, nem lesz olyan akadály, amellyel ne tudnánk megbirkózni.

Kurzusok, előadások és különféle foglalkozások garmadája ígér mélyebb önismeretet, amely által közelebb kerülhetünk magunkhoz, és mindennek birtokában sikerre vihetjük elképzeléseinket, megvalósíthatjuk álmainkat, az elénk gördülő akadályok pedig nem szorongással, hanem egy újabb kihívás izgalmával töltenek el bennünket. Ugye, milyen jó lenne így élni?

Saját sikerünk útjában egyedül mi magunk állhatunk Forrás: Thinkstock

Mindenki vágyik arra, hogy a saját magába vetett hittel felvértezve megvalósíthassa önmagát, boldogabb és elégedett legyen az életével. Mindehhez persze több összetevő is szükséges, ám a szakértők szerint

az első és legfontosabb dolog, amivel rendelkezni kell, az az önbizalom.

Az önbizalom pedig belülről fakad: ha tisztában vagyunk a képességeinkkel, és összhangba tudjuk hozni mindezeket a terveinkkel, vágyainkkal, kevés dolog akadályozhat meg bennünket abban, hogy véghez vigyük, amit elhatároztunk. Saját sikerünk útjában egyedül mi magunk állhatunk, a kudarcainkért pedig nem mások, hanem saját magunk vagyunk a felelősek. De hogyan tehetünk szert nagyobb önbizalomra?

Van, hogy mégis a külső teszi az embert

Az önbizalom megszerzése tulajdonképpen nem egy kemény munka, sokkal inkább egy kalandos utazás, amely során közelebb kerülhetünk saját magunkhoz. Az első és legkönnyebb lépés, ha mindehhez hozzáhangoljuk a külsőnket is.

A külső is fontos szerepet játszhat az önbizalmunk növelésében Forrás: Thinkstock

Nem véletlenül született az a mondás, hogy „öltözz a sikerhez”: a ruházat nem csupán a viselőjére van hatással, hanem a környezetére is. Persze egy jól megválasztott öltözék önmagában nem elég a sikerhez, ám az énkép meghatározásában, ezáltal pedig a teljesítményre és az önbizalomra gyakorolt hatásában fontos lehet.

Átgondolni újra

Mindenkivel előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor valamit utólag egészen másképpen csinált volna. Például mást válaszolt volna a főnöke kérdésére, máshogy reagált volna a hosszú ideig tartó sorban állásra a boltban, vagy másképp szólt volna a párjához még az után a kimerítő munkanap után is.

Bocsánatot kérni lehet, visszamenni az időben azonban már nem, ezek a helyzetek mégis alkalmat adhatnak arra, hogy átgondoljuk őket, és újra lejátsszuk a fejünkben az adott helyzetet – ezúttal azonban úgy, ahogy „kellett volna”.

Mindebből rengeteget lehet tanulni, és közelebb hoznak bennünket a gyengébb pontjainkhoz.

Így csinálja Vajna Tímea - tanulj tőle!

"Régen, ébredés után nem önbizalommal töltődtem fel, hanem sokkal inkább valamilyen sötét, keserű kétségbeeséssel. Összevissza száguldoztak a fejemben az elintéznivalók, az egész nap rögtön egy káosznak tűnt" – emlékezett vissza a Life.hu-n írt blogjában Vajna Tímea. Andy Vajna felesége mára nem csupán sikeres üzletasszonnyá vált, hanem önbizalom terén is rengeteget fejlődött – erről bővebben ide kattintva olvashatsz.

Napi sikerlista

A sikeres emberek büszkék magukra és arra, hogy meddig jutottak. Azonban nem muszáj cégvezetői székben ülni ahhoz, hogy átélhessük a siker érzését. Csináljunk napi sikerlistát: legyen része a napi rutinunknak, hogy számba vesszük a nap folyamán elért apró sikereket.

Írjunk napi sikerlistát Forrás: Thinkstock

Ilyenek lehetnek például a határidő előtt befejezett munkák, a segítségnyújtás, a napi edzés teljesítése, vagy akár egy kellemes, mély baráti beszélgetés is. Talán eddig nem is vettük észre, mennyi jó dolog vesz körül, és mi mindenért lehetünk hálásak.

Kritika igen, rosszindulat nem

A visszajelzések fontosak az önértékeléshez, a nem építő jellegű kritikák azonban nem hozzánk adnak, hanem épp elvesznek belőlünk. Ha tisztában vagyunk azzal, honnan jöttünk, mit értünk el eddig, és kik is vagyunk valójában,

sokkal nehezebben tudnak bennünket befolyásolni mások,

és könnyebben szűrjük ki a rosszindulatú megjegyzéseket.

Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad adni a másik véleményére, hanem azt, hogy mindenképp a saját javunkra, a magunk építésére használjuk még a számunkra rosszul is eső megjegyzéseket. Gondoljuk át, miért mondta az illető azt, amit, mit érezhetett, és ha úgy érezzük, nincs alapja, akkor tanuljuk meg elengedni.

Lehet kezelni az önbizalomhiányt

Ha úgy érezzük, egyedül nem boldogulunk, mindenképp érdemes felkeresni egy szakképzett pszichológust, aki a megfelelő terápiás módszer alkalmazásával végigvezet bennünket az úton, ahonnan önbizalommal felvértezve térhetünk vissza a mindennapi helyzetekhez és azok megoldásaihoz.

Számtalan élethelyzetben kaphatunk hathatós iránymutatást Forrás: Thinkstock

Stresszes vagy? Nem ciki a pszichológus

Bár tőlünk nyugatra már mindennapos dolognak számít, addig hazánkban még sokszor ciki pszichológushoz járni. Az emberek attól tartanak, közveszélyes őrültnek tűnnek, ha bevallják, olykor a terapeutájuk segítségét kérik, pedig számtalan élethelyzetben kaphatunk hathatós iránymutatást tőlük. A Life.hu cikkéért kattints ide!
Fülöp herceg: „40 éve nem kaptam el az influenzát” – Szerencse vagy immunrendszer kérdése?http://www.life.hu/drlife/20161114-fulop-edinburgh-i-herceg-nem-kapta-el-az-influenzat-40-eve.htmlEgy kutatás szerint az 1968 előtt születettek szervezete az influenza néhány típusával szemben ellenállóbb a fiatalabb generációkénál, akiknek immunrendszere nem rendelkezik ellenük ezzel a szupererős védelemmel. Az idősebbek azonban nagyobb eséllyel fertőződnek meg más kórokozók által, amelyekkel szemben viszont éppen az 1968 után születettek bizonyulnak ellenállóbbnak. Dr. Life--Igyál sok vizet - de mennyit? Veszélyes is lehet a túliváshttp://www.life.hu/drlife/20161116-a-tul-sok-folyadek-ivasa-is-ugyanolyan-veszelyes-mint-a-kiszaradas.htmlTudjuk, hogy fontos a folyadékbevitel, hiszen „már a csapból is ez folyik." A víz az örök fiatalság, a kicsattanó egészség és a szépség szere, amelyből nem lehet eleget fogyasztani ahhoz, hogy elérjük ezt a jótékony hatását. Ez mind igaz, ám a túlzásba vitt folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyekkel járhat, mint a kiszáradás. De akkor mennyi az elég? Dr. LifeThinkstockHogyan dolgozzák fel a gyerekek háziállataik elvesztését?http://www.life.hu/drlife/20161107-hogyan-tudjak-a-gyerekek-feldolgozni-haziallatuk-elveszteset.htmlSajnos a legtöbb kis kedvenc viszonylag rövid életű, így sok kisgyereknek kell szembesülnie azzal, hogy a számukra kedves kis állatuk elpusztul, és többi már nem létezik. Eddig viszonylag kevés kutatás született ebben a témában ahhoz képest, hogy mennyire gyakori ez az élethelyzet. Egy amerikai vizsgálat most rámutatott arra, hogyan lehet ebben a leghatékonyabban segíteni a gyerekeket. Dr. LifeThinkstock3 ritka betegség, ami hihetetlenebb, mint egy Disney-mesehttp://www.life.hu/drlife/20161108-ritka-betegsegek-amelyek-hihetetlenebbek-mint-egy-mese.htmlMivel legtöbbször nem szokványos, egyértelmű tünetekkel jelentkeznek, nehéz diagnosztizálni az úgynevezett ritka betegségeket, amelyek általában csak a lakosság elenyésző részét érintik. Ezek a rendellenességek nagyon veszélyesek, krónikus leépüléshez vezethetnek, és nem ritkán nagy fájdalmakkal is járnak. Íme három betegség, amelyek olyanok, mintha valamelyik népszerű gyermekmeséből léptek volna elő - pedig közel sem olyan tündérmesébe illőek. Dr. Life--Tegyél jót a tüdődnek! Így vigyázhatsz az egészségérehttp://www.life.hu/drlife/20161107-igy-vigyazhatsz-a-tudod-egeszsegere.htmlAhhoz, hogy a tüdő el tudja látni feladatát, vagyis értékes oxigénnel lássa el szervezetünket, nélkülözhetetlen zavartalan működése és egészsége. Mindezért te is sokat tehetsz! Gondoskodj róla tippjeink segítségével. Dr. LifeOrigoÍgy változtatja meg a körülötted lévőket, ha mosolyogszhttp://www.life.hu/drlife/20161104-igy-valtoztatja-meg-a-korulotted-levoket-az-ha-mosolyogsz.htmlTe is észrevetted már magadon, hogy akár egyetlen mosoly is képes lehet arra, hogy jobb irányba tereld a beszélgetést, szebbnek és szimpatikusabbnak láttasd magad, avagy más színben szemléld a világot? Most eláruljuk, hogyan használhatod ki az erejét, és változtathatod meg egyetlen mosollyal az életedet. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.