A 30 éves nő 5 hónapos terhes volt, amikor elhatározta, hogy megváltoztatja a hajszínét.

Az intenzív szőke helyett valami természetesebb barnára vágyott. Megfogadta fodrásza tanácsát, hogy nem változtat hajszínt, amíg a magzat be nem tölti az 5 hónapot, nehogy ártson a hajfestés a babának.

Ezt követően elvégezte a színváltoztatást, ám az elégedett eredmény helyett egy szörny nézett vissza rá a tükörből. – tudta meg a TheSun. Először csak a nő fejbőre viszketett, majd másnap reggel már a homloka, a szemkörnyéke és a szeme is elképesztően bedagadt.

Azonnal kórházba mentek, ahol nem látták el, mert féltek, hogy az orvosságokkal ártanának a kisbabának. Hazaküldték őket, de másnap újra bementek a férjével, mert a tünetek nem szűntek meg, sőt rosszabbak lettek."Körülbelül háromszor akkora lett a fejem, mint volt, de így sem láttak el" – mesélte az elkeseredett anya, aki azóta magát hibáztatja a történtek miatt.

Majdnem belehalt egy nő a hajfestésbe - IllusztrációForrás: Thinkstock

A kórházban továbbra sem kapott gyógyszereket, ettől pedig teljesen pánikba esett. Napról-napra rosszabbodott az állapota, mégsem törődött vele senki. Végső elkeseredésében a háziorvosát kereste fel, aki elmagyarázta, hogy szerencsés helyzetben van, amiért a szervezet nem belsőleges, hanem külsőleges allergiás reakcióval válaszolt az idegen anyagra, mert ilyen módon a baba nincs közvetlen életveszélyben. Megnyugtatta, hogy az állapota kezelhető, és antihisztamint adott a nőnek, amitől 3 nap alatt megszűntek a mellékhatások.

Mint kiderült, az édesanya a PPD nevű szerre reagált így, amely szinte minden hajfestékben megtalálható, és többen is allergiásak rá. Ha a nő patch tesztet végzett volna a hajfestés előtt, akkor megúszhatta volna ezt a szörnyű kalandot. Hibásnak érzi magát az eset miatt, és szeretné, ha mások tanulnának az ő butaságából. Végül egy kisfiúnak adott életet, aki ma már 16 hónapos és makk egészséges.