Közleményt adott ki Mischa Barton színésznő - Mégsem elmebeteg

Forrás: NORTHFOTO/AKM Images / GSI Media/Tmza -
Misha Barton közlemény drog kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy napja röppent fel a hír, hogy Misha Barton színésznő mentális zavar miatt kórházba került. A színésznő most közleményt adott ki, amiben elmondja, mi is történt valójában.

Mischa Barton, a Narancsvidék című sorozat sztárját egy nappal ezelőtt került a pszichiátriára. A szomszédjainak tűnt fel, hogy a 31 éves színésznő ok nélkül hangosan üvöltözik, a kerítésbe kapaszkodva ugrál, és megállás nélkül azt hajtogatja, hogy az anyja egy boszorkány. A színésznő egy közleményben állítja, hogy nincs mentális beteséges, nem bolondult meg, hanem bedrogozták. Elmondása szerint már jól van, hazaengedték a kórházból - írja a People magazin.

Mischa Barton úgy viselkedett, mintha megbolondult volna Forrás: NORTHFOTO/AKM Images / GSI Media/Tmza

"25-én este elmetem bulizni a barátaimmal, hogy megünnepeljük a születésnapomat. Ittam pár pohárkával, azonban egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem tudom kontrollálni a viselkedésemet. Ahogy telt az idő, egyre rosszabbul éreztem magam. Professzionális segítséget kaptam, elmondták, hogy egy GBH nevű drog került a szervezetembe. Egy éjszakát töltöttem a kórházban, és már jobban érzem magam" - írja a színésznő.

Mischa közleményében megköszönte a kórház dolgozóinak, hogy gondoskodtak róla. Továbbá felhívta minden nő figyelmét, hogy nagyon vigyázzanak az italukra, ha szórakozni mennek.

A GBH (másnéven Gina) nevü kábítószer elteljedt randidrog, hatóanyagát érzéstelenítésre, depresszió és narkolepszia ketelésére hasznlják.

Benke Laci bácsi kórházba kerülthttp://www.life.hu/drlife/20170125-korhazba-kerult-benke-laci-bacsi.htmlNem érezte jól magát Benke Laci bácsi, ezért ment el kivizsgálásra. Onnan azonban nem térhetett haza, bent tartották. Hétfő óta kezelik a szakácsot, a többi között a veséjével van probléma. Dr. LifeOrigo3 évet kaphat a lúgosítás atyja - Meghalt a kamuterápiával kezelt nőhttp://www.life.hu/drlife/20170127-harom-ev-borton-var-a-lugositas-atyjara-ismet-meghalt-egy-szodabikarbonaval-kezelt-paciense.html"A lúgosítók Bibliájának számító, „A pH-csoda" című könyv szerzője, a többször elítélt Robert Young most úgy fest, jó eséllyel a sitten fog savasodni pár évig" - írja blogján Dr. Novák Hunor, orvos, ahogy ő aposztrofálja magát, a "gyerekgyógyászat Csernus Imréje", Young több mint 22 millió forintot csalt ki egy kliensétől, akit szódabikarbónával kezelt egy luxusintézményben, halál lett a vége. Dr. LifeOrigoAmit a sikeres (és boldog) emberek másképp csinálnak – és gondolnakhttp://www.life.hu/drlife/20170124-a-sikeres-es-boldog-emberek-titkai.htmlMi különbözteti meg egymástól a sikeres embereket a kevésbé sikeres társaiktól? Nem a szerencsésebb csillagzat, és nem is a makulátlan külső. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a fontos tulajdonságokat, amelyek nem csupán a vágyott cél eléréséhez szükségesek, hanem a boldogság megéléséhez is. Mert a teljes és örömteli élethez mindkettő szükséges! Dr. LifeThinkstockMegbolondult Mischa Barton? Újból pszichiátriára kerülthttp://www.life.hu/drlife/20170127-mischa-bartont-mentalis-betegseg-miatt-vizsgaljak.htmlSegítséget kellett hívni Mischa Barton otthonához, mert a színésznő meghökkentő módon viselkedett. Kórházba szállították és a mentális állapotát vizsgálják.Dr. Life--Súlyosan megsérült Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20170127-megserult-szekhelyi-jozsef.htmlA Veres 1 Színház igazgatósága közleményben számolt be Székhelyi József balesetéről. A színész súlyosan megsérült: több bordája is eltört.Dr. Life--Nagy valószínűséggel műteni kell Tahi Tóth Lászlóthttp://www.life.hu/drlife/20170127-tahi-toth-laszlo-korhazban-muteni-kell.htmlAhogy hírt adtunk róla, szombat este kórházba szállították Tahi Tóth Lászlót. A színművész előadás közben lett rosszul. A Vígszínház később közleményt adott ki a a színész állapotával kapcsolatban, azt írták, valószínűleg egy agyi ér állhat a baj hátterében. Dr. LifeFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.