Horkolásnak hitte férje haldoklását a nő

Forrás: Thinkstock -
halál szívbetegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felesége mellett fekve halt meg a férfi: a nő azt hitte csak horkol, pedig valójában fuldoklott.

Lewist korábban Brugada szindrómával diagnosztizálták, ami egy ritka szívbetegség. Erről a családja is tudott, rendszeresen jártak kontroll vizsgálatokra is. Az orvosok azt mondták hosszú és egészséges életet élhet, a fiatal apuka nincs veszélyben.

A 25 éves férfi egy éjszaka azonban mégis életét vesztette, ráadásul úgy, hogy a felesége mindvégig mellette feküdt.

Horkolásnak hitte a férje haldoklását a nő - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

"Hangosan horkolt, nem tudtam tőle aludni, szóval oldalba rúgtam és rászóltam, hogy hagyja abba. Ekkor vettem észre, hogy valami nedves volt körülötte, ezért felkapcsoltam a lámpát. Teljesen pánikba estem mikor megpillantottam a férjem lila arcát" - mesélte Lisa Lee.

Azonnal hívta a mentőket, de már késő volt. Mint kiderült, amit a nő horkolásnak hitt, az valójában a testét elhagyó utolsó lélegzetvételek hangja volt.

A nő férje halála után egy petíciót kezdeményezett, ugyanis véleménye szerint a tragédia elkerülhető lett volna: szeretné, ha minden hasonló betegségben élő embernek beültetnének egy cardioverter-defibrillátort, amely automatikusan újraindítja a szívet, ha baj van - írta meg a Mirror.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.