Cseke Katinkát hőhullámok gyötrik

klimax Cseke Katinka változókor hőhullám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fel van készülve rá Cseke Katinka, hogy talán az ő életében hamarabb következik be a változókor, már a tüneteit is észleli: elviselhetetlen hőhullámok gyötrik. A színésznőnek azonban így is sikerült megőriznie a jókedvét, ráadásul 15 kilótól is megszabadult.

Még fiatal Cseke Katinka ahhoz, hogy elérje a változókor, de ő fel van rá készülve. 45 évesen elviselhetetlen hőhullámok gyötrik, amire meg is van a sajátos módszere. Még a mínuszokban is kiállt hajnalban a kitárt ablakba, hogy lehűtse magát. Elmondása szerint

az ő családjukban minden nő korán átesett a klimaxon,

ezért lehet, hogy ez már annak az előjele.

Cseke Katinkát elérhette a változókor Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

"Bár tudom, hogy fiatal vagyok, az én koromban bevállalhatnék akár még egy gyereket is, de ilyesmit úgysem tervezek. Ebben az értelemben nem bántana, hogy korán vagy későn élném-e meg a változókori tüneteket, amikre ráadásul számítok is. Anyukám felhívta rá a figyelmemet, ugyanis őt, sőt már a nagymamámat is korán elérte" – mondta Katinka a Hot! magazinnak. Előjelei már vannak: hőhullámok gyötrik.

"Éjszakánként rosszul alszom, szinte kétóránként felébredek arra, hogy elviselhetetlenül melegem van.

Így kénytelen voltam még a legnagyobb mínuszok idején is bőszen nyitogatni az ablakot" – számolt be a színésznő, aki ennek ellenére az utóbbi időben jó pár kilótól megszabadult.

Cseke Katinka megfenyegette Mádai Vivient

Cseke Katinka megdöbbentő dolgot vallott be Mádai Viviennek és Berki Krisztiánnak: mostanában nincs túl jó passzban a színésznő, ezért takarítással vezeti le a stresszt, van, hogy napi kétszer is. Mádai Vivient pedig kiosztotta, amiért nem szedi ki fésűjéből a haját... Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.