Lélekfitnesz: a mantra hétköznapi hatásai

Forrás: Thinkstock -
mantra corleonis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mantra szót, ha magyarra fordítanánk, annyit tenne: az elme megtisztítása. Ha a hétköznapokban, laikusként használjuk, ahogyan én is tettem, akkor valóban erre hivatott, illetve a belső megerősítésre, ami lássuk be, például egy fogyokúra esetében, olykor percenként ráfér az ember lányára.

Nyakunkon a tavasz, vele együtt pedig a lengébb ruhák, szoknyák, blúzok időszaka - esetemben pedig alig egy hónap múlva a saját esküvőm is. Persze, hogy gőzerővel rákapcsoltam a diétára és az edzésre, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki magamból és a gyönyörű ruhámból. Ahhoz, hogy ne csábuljak el, és legyen erőm ellenállni a finomabbnál finomabb édességeknek, naponta mantráztam magam. Bevallom, néha a belső rezgéseim kiaknázásban hatékonyabb voltam, mint a fogyókúrában vagy a sportolásban, de egy dolog biztos: ha készülsz feladni, bármi is legyen a célod, ha sokat mondogatod magadban,

beépíted az elmédbe és hagyod, hogy a célod megszerzésének érzése átitassa a belsődet, akkor máris győztél.

Mantrázd magad szépre! Forrás: Thinkstock

Hétköznapi, egyszerű módszer

Van egy jól bevált és egyszerű módszerem arra, ha kedvet kaptál egy kis öntuningra. Én egy szép színű rúzzsal írtam fel a tükörre egy bizonyos mondatot, amit minden alkalommal, amikor csak belenéztem, mondogatni kezdtem magamnak.

Mi a mantra?

A mantra szó két szanszkrit szótagból származik: man "elmét" jelent, tra pedig „tisztítani", vagyis a mantra szó szerint fordítva „elmetisztítást", az elme fókuszálását jelenti. A mantra lehet egy hang, hangsor vagy akár gondolat, amely a gyakorló figyelmének fókuszát az adott tárgyra rögzíti. A mantra elmélete azon az elven alapul, hogy a hangok, betűk és a szótagok bizonyos pszichikai és mentális rezgéseket fókuszálnak magukban.

Egy idő után már, amikor más tükröket láttam, akkor is automatikusan jött a mondatom, így szinte egész nap itt visszhangzott a fülemben. Rajtad múlik, mi lesz a te saját mondatod, egy dolgot kell csupán észben tartani:

mindig egy pozitív kijelentést válassz,

ne használd a ne, nem, soha szavakat és mindig jelen időben fogalmazz. Ha az álomalak megszerzése a célod, mint az én esetemben is, akkor mondogasd magadnak, hogy: Szép vagyok! Vékony vagyok! Gyönyörű és kivánatos vagyok!

Képzeld el magad abban a helyzetben, amiben szeretnél lenni, és éld meg minden nap Forrás: Thinkstock

Ne fogalmazz feltételes módban sem, mindig képzeld el magad abban a helyzetben, amiben szeretnél lenni, és éld meg minden nap. Ha így teszel, egyre jobban hiszel majd magadban, ezáltal egyre nagyobb lesz a motivációd és

kétséged sem lesz afelől, hogy képes vagy bármire, amit kigondoltál.

Sosem késő elkezdeni, bármiről is legyen szó. Keress egy számodra kedves és pozitív mondatot, és adj magadnak néhány hetet, hogy meggyőződj róla, milyen jótékony hatással van rád. Kezdd el most, és reggel már sokkal magabiztosabban nyomod majd ki az ébresztőórádat!

Ami engem illet, a java még hátravan, az elmúlt egy hét után azonban észrevettem, hogy elkezdtem másképp szemlélni tükörbéli önmagam. Azzal pedig, hogy minden reggel mosolyogva olvasom végig a fürdőszoba tükrére írt mantrákat, máris úgy érzem, hogy szebben és magabiztosabban vágok bele az előttem álló nap feladataiba. És ha másért nem, hát ezért abszolút megérte belekezdenem a Life.hu Lélekfitnesz kihívásába.

Szeretnél még többet kihozni magadból?

Ha szeretnél tanulni, fejlődni és még többet kihozni magadból, akkor 2017. április 1-jén látogass el a Wake-Up! Day elnevezésű eseményre, 2017 legnagyobb motivációs/transzformációs rendezvényére, ahol olyan világhírű coachok és trénerek lépnek színpadra, mint Lisa Nichols, Marisa Peer, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép is, így dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka, Shane Tusup és még sokan mások. A világszinten egyedülálló, tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt színvonalas kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek.
A rendezvényre jegyet itt rendelhetsz.
Pachmann Péter plasztikáztatni akarhttp://www.life.hu/drlife/20170313-pachmann-peter-plasztikar-akeszul.htmlPachmann Péter a Mokka műsorvezetője hiú embernek tartja magát és igyekszik minél jobb formában tündökölni a képernyőn: még a plasztikai sebész késétől sem riad vissza. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoZoltán Erika önbizalmának is ártott betegségehttp://www.life.hu/drlife/20170308-zoltan-erika-betegseg-onbizalomhiany.htmlZoltán Erika a nyolcvanas évek igazi szexszimbóluma volt. A férfiak odavoltak szőke fürtjeiért és dögös alakjáért. Az énekesnő karrierje azóta is töretlen, ám önbizalom terén egy kicsit hiányt szenved egy komoly betegség miatt... Dr. Life--Oscar-gála: Michael J. Fox beteg is betegen is gálázikhttp://www.life.hu/drlife/20170227-michael-j-fox-parkinzon-kor-oscar-gala.htmlMár évtizedekkel ezelőtt tolószékbe kellett volna kerülnie a világhírű színésznek, orvosai szerint, ám ő még mindig jár, sőt az idei Oscar- gálán is tiszteletét tette. Dr. Life--Demcsák Zsuzsa megjósolta: három hét múlva szül Som-Balogh Edinahttp://www.life.hu/drlife/20170116-som-balogh-edina-hamarosan-szulni-fog-elarulta-a-kislanya-nevet.htmlSom- Balogh Edina gyönyörű kismama. Terhességének 33. hétben jár, és szebb mint valaha. Dr. Life--Bódi Sylvit ledöntötte az influenzahttp://www.life.hu/drlife/20170102-bodi-sylvi-agynak-dolt.htmlBódi Sylvi nagyon sportos és egészséges életet él, ritkán dönti le a lábáról egy megbetegedés. Az influenza viszont most őt sem kerülte el. Dr. LifeOrigo26 centivel született a csecsemő- az életéért küzdenekhttp://www.life.hu/drlife/20161107-kevesebb-mint-fel-kg-mal-es-26-cm-rel-szuletett-egy-csecsemo.html26 centivel született a kisbaba. Rayden annyira pici, hogy apja jegygyűrűje átéri a bokáját. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.