Orvosi csoda lett Nikiből, akiről már mindenki lemondott

Forrás: Facebook/Nikolett Erdélyi -
rehabilitáció végtagsérülés orvosi csoda amputáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi csodaként tekintenek arra a lányra, aki minden hátránya és nehézsége ellenére felgyógyult a traumatikus sérüléséből. 

Erdélyi Nikolett 2015. szeptemberében szenvedett egy véletlen balesetet, de akkor senki nem gondolta, hogy valaha még jóra fordulhatnak a dolgok. A 31 éves nő bal lábára ráesett a motorja, melynek következtében a bokája elképesztően összeroncsolódott.

Komoly fájdalmai voltak, az orvosai pedig azt mondták,

a végtag menthetetlen, le kell amputálni.

Már meg is volt az operáció időpontja, de Niki édesanyja nagy nehezen jobb belátásra bírta a szakembereket.

Erdélyi Nikolett Forrás: Facebook/Nikolett Erdélyi

"Ráadásul a gondok csak fokozódtak, a sebem ugyanis elfertőződött. Reménytelennek tűnt a helyzetem. A nővér is mindössze annyival vigasztalt: maradjak pozitív. Másnap viszont olyan dolog történt, amely az orvosokat is meghökkentette. A fertőzésem szó szerint felszívódott, amelyre egyszerűen nem találtak magyarázatot" - mesélte Niki.

A sérült lány úgy gondolja, hogy ezt a kitartásának és a töretlen hitének köszönheti. Az orvosai közölték, hogy soha nem fog tudni már járni, ő mégis harcba szállt a lehetetlennel.

"Nagyjából kilenc hónapot feküdtem otthon, ágyhoz kötve. Mindent annak rendeltem alá, hogy felépüljek. Amikor felálltam a tolókocsiból, aztán mondták, hogy csak mankóval tudok majd járni. Utána azzal jöttek, hogy sánta leszek, és bokaprotézisre lesz szükség. Én azonban másfél évvel később, rengeteg rehabilitáció és edzés után oda jutottam, hogy már képes vagyok félórákat futni. Mikor az orvosom a két röntgenfelvételt egymás mellé rakta, valóságos csodáról beszélt" - folytatta az őszinte beszámolót a nő.

Orvosi csoda lett Nikiből Forrás: Facebook/Nikolett Erdélyi

Bevallotta azt is, hogy az eset óta teljesen megváltozott az étrékrendje, az élete. Korábban fodrászként tevékenykedett, de ma már életvezetési tanácsadással foglalkozik - írta meg a Bors.

Orvosi csoda: gyereke lesz a nemi szerv nélküli nőnek

A fiatal nő egy durva betegséggel született: nem fejlődött ki a nemi szerve. Most azonban orvosi segítséggel még gyereket is vállalhat. Olvass tovább itt...

A gyomor problémáinak lelki okaihttp://www.life.hu/drlife/20170411-a-gyomorproblemak-lelki-okai.htmlFáj a hasad? Emésztési gondjaid vannak? Állandó hányinger gyötör? Hiába jársz vizsgálatról vizsgálatra, nem derül ki a pontos ok? Lehet, hogy eddig nem is gondoltál arra, hogy a gyomorbántalmaiddal a lelked akar üzenni valamit. Dr. LifeThinkstockJulie Bhosale megmutatta, hogyan változik meg a has szülés után - Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170418-julie-bhosale-megmutatta-hogyan-valtozik-a-has-szules-utan.htmlSzülés után a test megváltozik, bár a hírességek szeretnék ennek az ellenkezőjét sugallni. Ők úgy csillognak, mintha mi sem történt volna, de ez a valóságban nem ilyen egyszerű. Julie Bhosale úgy döntött, megmutatja, hogyan változik valójában egy nő hasa a szülés után. Dr. LifeOrigoRitka betegségek a filmvásznonhttp://www.life.hu/drlife/20170411-ritka-betegsegekrol-szolo-filmek.htmlBetegnek lenni senki sem szeret – egy ritka, még az orvosok számára is rejtélyt jelentő kórkép azonban nem csupán az illető egészségét, hanem az egész életét megkeserítheti. Az alábbi filmek főszereplői ritka betegségeket hoznak közelebb a nézőkhöz, történetük pedig bárki számára példa lehet arra, hogy kitartással és elszántsággal bármit el lehet érni. Dr. Life--Fotó egy lányról pánikroham előtt és után http://www.life.hu/drlife/20170416-foto-a-lanyrol-panikroham-elott-es-utan.htmlA pánikrohamok nagyon sok ember életét keserítik meg. Így lehet vele az a fiatal nő is, aki előtte-utána fotón örökítette meg a betegséget. Dr. LifeOrigoNagyon lefogyott Balázs Fecó - Fellépni sincs erejehttp://www.life.hu/drlife/20170415-nagyon-lefogyott-balazs-feco-fellepni-sincs-ereje.htmlBalázs Fecó az Esti Frizbi vendége volt. A műsorban árulta el, hogy 60 kilóra fogyott, nincs ereje zongorához ülni. A zenész állapota miatt a Korál jubileumi koncertjét is el kellett halasztani jövőre.Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.huA mai kor nője akkor is szexel, ha nincs kedve hozzáhttp://www.life.hu/drlife/20170410-a-szex-a-mai-modern-no-szamara-nem-vagy-kerdese.htmlHáromból egy nő ritkábban kívánja a szexet, mint partnere, viszont elfogadja azt, hogy egy egészséges párkapcsolatban akkor is le kell feküdnie a másikkal, ha nem épp ez minden vágya – derül ki egy friss szociológiai kutatásból. Mindeközben nem kevésbé elégedetlenek szerelmi életükkel, mint azok, akik fejfájásra vagy fáradtságra hivatkozva utasítják vissza párjuk közeledését. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.