Szilágyi Istvánnak megműtötték a szemét: most kettős látástól szenved

Forrás: RTL Klub -
szemműtét szilágyi istván Lópici Gáspár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ország Lópici Gáspárja műtéten esett át, szürkehályogot távolítottak el a bal szeméről. A beavatkozás jól sikerült, de a színművész egyelőre kettős látástól szenved.

Szilágyi Istvánnak nincsenek könnyű napjai. Miután a fia elverte, több bordája is eltört, most pedig egy műtéten esett át, és eközben még aggódhat is a gyermekéért, akit nem engedtek ki a börtönből. Az ország Lópici Gáspárjának most a felépülés lenne az első, de ő inkább a fia miatt izgul és hazavárja annak ellenére, hogy az milyen csúnyán bánt vele.

Szilágyi István kettős látástól szenved Forrás: RTL Klub

Az általa okozott sebek már gyógyulnak, most nem amiatt szorult ellátásra a színművész. Egy előre tervezett szemműtéten esett át: eltávolították a szürkehályogot a bal szeméről.

látok rendesen, csak még mindenből kettőt.

mondta a Borsnak
„Bent van még a börtönben, de most már remélem, hamar hazajön"

Három évet is kaphat apja összeveréséért Szilágyi István fia

Több bordája is eltört Szilágy Istvánnak miután a fia összeverte. A színész már megbocsátott, de etől függetlenül súlyos büntetést kaphat a gyermeke: akár 3 évet is. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Így köszönte meg a jókívánságokat a dagnattal küzdő Fábián Julihttp://www.life.hu/drlife/20170723-facebookjan-koszonte-meg-a-jokivansagokat-a-dagnattal-kuzdo-fabian-juli.htmlA múlt héten tette közzé Facebook-oldalán Fábián Juli, hogy daganatos betegséggel küzd, így egy időre lemondta minden fellépést. Az énekesnő most újra posztolt. Dr. Life--Elképesztően lefogyott Aaron Carter énekeshttp://www.life.hu/drlife/20170723-elkepesztoen-lefogyott-aaron-carter-enekes-nick-carter-occse.htmlAaron Cartert 1997-ben ismerte meg a világ. Előbb bátyja Nick Carter révén, aki a Backstreet Boys tagja volt. Néhány év után azonban eltűnt a képernyőről, amelynek hátterében kábítószerproblémák álltak. Most betegségéről beszélt. Dr. LifeAFPElhunyt az 5 éves kisfiú, aki márciusban kapott új szívethttp://www.life.hu/drlife/20170722-elhunyt-az-5-eves-kisfiu.htmlAlig néhány hete még több millióan nézték meg Ari Schultz videóját. A kisfiút márciusban operálták, szívátültetésen esett át. Ari szülei szombaton közleményben tudatták, hogy gyermekük elhunyt. Dr. Life--59 évesen vált anyává egy nő: Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170722-otvenkilenc-evesen-szulte-meg-elso-gyermeket-ez-a-no.htmlKözel 60 évesen szülte meg első gyermekét egy nő, aki azt hitte, már sosem lehet gyereke. Dr. LifeOrigoTeszt: Mennyire ismered a melledet?http://www.life.hu/drlife/20170624-mell-kviz-teszt.htmlMilyen hatással van a mellünkre a koffein? Szoptathat az a kismama, akinek implantátum van a mellében? Töltsd ki a tesztünket, hogy kiderüljön, mennyit tudsz a testedről! Dr. Life--Egy karral és lábak nélkül él a férfi - Mégis testépítő lett: Fotó! http://www.life.hu/drlife/20170721-testepito-lett-a-vegtagok-nelkul-szuletett-ferfi.htmlRitka betegsége következtében mindössze egy végtaggal született az a 21 éves srác, aki ma már testépítő. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.