Elhunyt a világ legkövérebb nője, Eman Ahmed. Annyira túlsúlyos volt, hogy a szervezete feladta a harcot. 

Év elején már írtunk Eman Ahmedről, aki 36 éves korára elérte az 500 kilogrammos súlyt. A fiatal nő saját bevallása szerint 25 éve nem mozdult ki az otthonából. Már újszülöttként is nagyobb volt az átlagosnál, tinédszer korában pedig már túlsúllyal küzdött. 

Fiatalon agyvérzést kapott, ezt követően pedig a családja folyamatos segítségére szorult. A nőt Abu-Dzabiban, a Burjeel-kórházban kezelte egy húszfős orvosi csapat, de nem tudták már megmenteni az életét. 

Eman Ahmed életét vesztetteForrás: AFP/Ho

A mozgásszegény élete miatt ugyanis a veséi, a szíve és más fontos szervei is feladták a harcot. Eman szörnyű helyzetét az elefantiázis nevű betegség okozta, ami a páciens végtagjait döbbenetesen megduzzasztja, tönkre teszi a nyirokkeringést, és folyamatos éhségérzetet is okoz - írta meg a FirstPost

Nem akarta egy nő, hogy kövér dadája legyen a kislányának
Soha ennyire nem volt központi kérdés az emberek testalkata, mint napjainkban. Ha akarunk, ha nem, a testszégyenítés különböző formáiba futhatunk bele, amely leginkább az elhízottakat érinti, másrészt pedig egyre gyakrabban olvashatunk arról is, hogy fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk... Egy, a napokban megjelenő írás azonban - sokak szerint - túl messzire ment...