Miről árulkodik a kisbaba széklete és vizelete?

Forrás: Shutterstock -
Dr. Novák Hunor vizelet széklet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mit jelent kisbabáknál a krémes színű széklet, és milyen jelek utalnak arra, ha a gyermeknek vesemedence-gyulladása van?

Egy kisbaba székletének gyakorisága, mennyisége, színe és állaga mind függ a gyermek életkorától, attól, hogy mit eszik és hogy milyen az egészségi állapota. Mondhatnánk, hogy pont emiatt, nagyon nehéz kiszűrni, ha valami baj van, de ez nem igaz. Dr. Novák Hunort hívtuk segítségül, hogy végigvegyük, mégis miről árulkodhat a baba székletének a színe. Bár nem olyan egyszerű, hogy ránézünk és a szín alapján diagnózist mondunk, de sokszor segíthet minket ez az egyszerű megfigyelés is.

Egy kisbaba székletének gyakorisága, mennyisége, színe és állaga mind függ a gyermek életkorától, attól, hogy mit eszik és hogy milyen az egészségi állapota Forrás: Shutterstock
  • Ha a baba széklete zöldes, habos - Okozhatja fertőzés, de ilyen tünetek hiányában lehet etetési probléma is, ha a sok tejjel rendelkező anya szoptatás során túl gyorsan vált mellet, azaz a baba a gyorsan habzsol mindkét mellből, és csak a "hígabb első tejet" szívja ki, a zsírosabb "hátsó tejet" kevésbé. A zsírosabb hátsó tej segíti a tejben lévő laktóz normális felszívódását, ezek hiányában zöldes-habos széklet alakulhat ki. A megoldás: váltott mellből szoptatás esetén hagyni kell, hogy a teljes mellett kiszívja a baba, mielőtt a másik mellre teszik.
  • Ha a baba széklete véres, vércsíkos - Fertőzéses tünetek hiányában babáknál elsősorban a tejfehérje allergia okozhat ilyen jellegű tüneteket.
  • Ha a baba széklete világosabb - Ez a tünet utalhat májproblémára, akár hepatitis vírusfertőzésre, ilyenkor a széklet színe sokkal világosabb, a szokásos barna helyett agyag/homokszínű.
  • Ha a kisbabának hasmenése van, akkor a széklet, folyós, híg állagú lesz, amely teljesen beszívódhat a pelenkába. Ha a hasmenés súlyos, a baba kutacsa besüppedt, aluszékony, csökken a vizeletes pelenkák száma, sürgősen orvoshoz kell fordulni, nehogy kiszáradjon..
  • Sokszor a cékla a ludas azért, hogy a székletben és a vizeletben is megjelenik valami vörös-lilás szín. Ilyenkor gyakori, hogy a szülők vérre gondolnak, pedig csak a zöldség volt ezért a felelős. Hasonlóan a céklához, a vastablettától is sötétebb lehet a baba széklete.
Ha a székletben és a vizeletben is megjelenik valami vörös-lilás szín, lehet, hogy csak a cékla a ludas Forrás: Shutterstock

Vedd komolyan!

A rotavírus-fertőzésen ötéves korára a gyermekek többsége legalább egy alkalommal átesik, ennek megfelelően egy rendkívül gyakori betegség, amely - különösen kisgyermekek esetében - a szövődményes kiszáradás miatt kórházi kezelést is igényelhet. A rotavírus elleni védőoltás beadása minden gyereknek javasolt.

Mi a helyzet a pisivel?

„A szokottnál kevesebb vizelet, kisbabáknál és gyermekeknél is a kiszáradás jele lehet. Ilyen esetekben azt a tanácsolom, hogy a szülők azonnal forduljanak az orvosukhoz"- mondja Dr. Novák Hunor gyermekekkel foglalkozó orvos a Life.hu-nak. „Ha azt tapasztaljuk, hogy bűzős szagú a gyermek pisije, akkor húgyúti fertőzések is állhatnak a háttérben"- folytatja az orvos. Nemcsak felnőtteknél, de a kisebbeknél is megjelenhet a véres vizelet. A legfontosabb, hogy ne a neten próbáljunk megoldást találni a gyermek bajára, hanem keressünk fel egy szakorvost. A véres vizelet, a láz, az égő, szúrós érzés pisilésnél a gyerekek esetében is jelezhet ugyanis vesemedence-, vagy hólyaggyulladást, akár vesekövet is.

Ha véres, vagy büdös a gyermekünk vizelete, a legfontosabb, hogy ne a neten próbáljunk megoldást találni a gyermek bajára, hanem keressünk fel egy szakorvost Forrás: Shutterstock

Székletátültetésre lenne szüksége a magyar anyának!

A székletátültetés életeket menthet, hiába hangzik nagyon bizarrul. Egy magyar anyának július óta keresnek megfelelő donort, eddig hiába. Nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki segíteni akar. Részletek, itt!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.