Hazaengedték a kórházból Szacsvay László feleségét

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
betegség feleség Szacsvay László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2 év után végre hazamehetett Szacsvay László felesége. 

Hosszú idő után, végre kiengedték a kórházból Szacsvay László feleségét, így pedig már otthon ünnepelhették október 27-én a színművész 70. születésnapját.

Ahogy azt korábban megírtuk, Claudia tisztázatlan körülmények között zuhant ki a 4. emeleti lakásukból 2015-ben, ezért kényszerült hosszas kórházi rehabilitációra.

Szacsvay László végre maga mellett tudhatja a feleségét Fotó: Szabó Gábor - Origo

Később László azt mondta, éjjelente álomba sírja magát, hiszen sokáig egyáltalán nem volt biztos, hogy az asszony felépül-e a sérülésekből. Most azonban új fejezet kezdődik az életükben, ugyanis Claudiát végleg kiengedték a kórházból.

Ez nyilvánvalóan sok nehézséggel és megoldandó helyzettel is jár majd a hétköznapi életben, hiszen Claudia továbbra is családi segítségre, ápolásra szorul. De a szerettei bizonyára boldogan és készségesen állnak a bajba jutott asszony rendelkezésére - a róluk készült képet itt tudod megtekinteni.

A kávé pozitív hatásaihttp://www.life.hu/drlife/20171030-a-kave-jotekony-hatasai.htmlA kávé feltölti az embert reggel energiával, de egy jó minőségű kávé még jótékony hatással is lehet a szervezetedre. Persze csak akkor, ha mértékkel fogyasztjuk. Dr. LifeOrigoÍgy néznek ki ma a 10 évvel ezelőtt született sziámi ikrek: videó! http://www.life.hu/drlife/20171030-igy-eli-ma-az-eletet-isabelle-es-abby.htmlAbby és Isabelle élete igen különleges, hiszen sziámi ikrekként születtek, akiket rendkívül veszélyes volt szétválasztani, de sikerült: így élnek ma. Dr. LifeNorthfotoVideó készült Shawn Johnson vetéléséről http://www.life.hu/drlife/20171030-shawn-johnson-eloben-vetelt-el.htmlShawn Johnson vette a bátorságot, és megosztotta a világgal a fájdalmát. Üzenni szeretne ezzel az embereknek. Dr. LifeOrigoHírességek, akik súlyos szembetegséggel harcolnakhttp://www.life.hu/drlife/20171021-sztarok-komoly-szemproblemaval.htmlMila Kunis egy operációnak köszönheti, hogy újra lát, míg pusztán a véletlenen múlt, hogy a The Walking Dead egyik főszereplője nem vakult meg végleg egy balesetben. Dr. Life--24 év börtönt kapott a férfi, mert 32 nőt fertőzött meg HIV-vírussalhttp://www.life.hu/drlife/20171029-24-ev-bortont-kapott-a-ferfi-mert-32-not-fertozott-meg-hiv-virussal.html24 év börtönre ítélték Olaszországban azt a férfit, aki HIV-vírussal fertőzött meg 32 nőt. Közvetve pedig három másik férfinak és egy 8 hónapos kisbabának is átadta a betegséget. Dr. LifeOrigoMegoperálták Owiti Opiyo péniszét, ami öt kilót nyomotthttp://www.life.hu/drlife/20171026-ot-kilot-nyomott-owiti-opiyo-penisze-megmutottek.htmlJárni sem tudott óriási hímtagjától Owiti Opiyo. A 20 éves kenyai fiú pénisze egyre nagyobb lett, tulajdonképpen egy ciszta növekedett a lábai között. A rendelleneséget valószínűleg egy szúnyogcsípés okozhatta. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.