Boros Lajos nem tudja elkerülni a nyitott szívműtétjét: kénytelenek feltárni ahhoz, hogy helyre tudják állítani.
Boros Lajos szívével komoly problémák vannak, és nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja elkerülni a nyitott szívműtétet, de nagyon nagy erőt ad neki az emberek szeretete. "Olyannyira meglepetésszerűen ért az a szeretethullám, amit kapok egy hónapja, hogy kezd megváltozni a világképem" - mondta az egykori rádiós. Hozzátette, tudja, hogy sokan számítanak rá.

"Érzem, hogy sokan vannak, akik számítanak rám. Azért akarok meggyógyulni, mert nem szeretnék szenvedve sokáig élni. Viszont meggyógyítva, teljes energiával szeretnék azoknak az embereknek visszaadni valamit, akik szeretnek. Nem kihagyva ebből a családomat, a barátaimat. A meggyógyításom jó befektetés, mert olyan leszek, mint egy Trabant Porsche-motorral. Még tizenöt évig folytatnám, de jó, hagyjuk az álszerénységet, lehet az huszonöt is!" - mondta a Borsnak Boros, akin vasárnap végeztek katéterezést.
"Már a katéterezésnél kiderült, olyan gyönyörű a koronaerem, hogy a főorvos úr megkérte a kezét. Azt mondta, nincs szükség érfestésre. Ez azt jelenti, hogy a műtét elől elhárult az akadály" - árulta el, de sajnos ettől még nem ússza meg a feltárást. "Az artériám a szíven belüli részen 50%-ban tömődött el, ehhez nem lehet hozzáférni katéterrel, mert ha kitágítják, akkor megreped a szív. Ezért kell a mellkasfeltáró műtét. Ha már ott járnak, rendbe teszik a romba dőlt billentyűrendszeremet is" - mondta a rádiós.