5 tipp a kullancsok ellen: így védekezz nyáron!

öltözék kullancs kirándulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A verőfényes nyári napokat a legtöbben arra használják ki, hogy elhagyva a város falait, a természetben töltődjenek fel. Ezek a kirándulások azonban – még ha gyönyörű is az idő – nem mindig végződnek felhőtlenül, ugyanis haza általában már többen érkeznek, mint amennyien elindultak. Ahhoz, hogy ezeket az illegális bérlőket, a kullancsokat kilakoltassuk, illetve beköltözésüket megelőzhessük, Dr. Mátray Árpád homeopata oszt meg velünk pár jótanácsot.

1. Zárt öltözetben menjünk ki a természetbe!

Mátray Árpád ezt tartja a legelemibb védekezési módnak, ugyanis a nyakunknál, a csuklónknál és a bokánknál feszes, gumis ruházat ha nem is hermetikusan, de mindenképp elzárja a kis paraziták útját. Bár nem túl esztétikus, de ha nadrágunk szára nem gumírozott, húzzuk rá a zoknit, hiszen erdőben vagyunk, nem divatbemutatón.

2. Fújjuk be magunkat!

Ha mégsem tudjuk biztosítani, hogy zárt ruházatban menjünk ki, mindenképp alkalmazzunk bőrfelületre felvihető vagy ráfújható riasztószert. Ezt persze akkor is alkalmazhatjuk kiegészítő megoldásként, ha megfelelően fel tudtunk öltözni.

3. Vizsgáljuk át magunkat!

Ha hazaértünk a kirándulásból, vagy éppen pihenőt tartunk, mindenképpen nézzük vagy nézessük át testünk felületét. Mivel a kullancsok a vékony bőrrel fedett területekre szeretnek bekuckózni, ezért érdemes a nyaki, a hasi részt, a lágyék tájékát, valamit a térd- és könyökhajlatot fokozott figyelemmel átvizsgálni.

4. Ha már bennünk a kullancs, akkor is van megoldás!

A kullancs eltávolítása mellett Mátray Árpád a helyi tünetek csökkentését is javasolja. A szúrással járó sebeknek kiváló ellenfele a Ledum vagy az Arnica nevű homeopátiás készítmény, a csípések ellen az Apis Mellifica nevű szer ajánlatos. Ezekből ha 30 CH-s hígításban 5-5 golyót fél pohár vízben feloldunk, és egy óra alatt elkortyolgatjuk, enyhül a csípés okozta duzzanat és viszketés. Az Arnicát és az Apist gél formájában is alkalmazhatjuk a sérült felületen.

5. Ebben az esetben forduljunk orvoshoz!

Ha a szúrás körüli területen több napon keresztül el nem múló, körkörös, piros elváltozást észlelünk, feltétlenül orvoshoz kell fordulnunk, ugyanis ez akár a Lyme-kór tünete is lehet.

Kiújultak Benke Laci bácsi veseproblémáihttp://www.life.hu/drlife/20180629-kiujultak-benke-laci-bacsi-szakacs-veseproblemai.htmlTavalyi fertőző gyulladásos betegsége után újra orvosi kezelés alatt áll a népszerű szakács. Emlékezetes, az ország szakácsa egy évvel ezelőtt súlyos depresszióba esett az őt ért támadások miatt, és a sok stressz bizony a testén is nyomott hagyott. Benke Laci bácsi akkor került kórházba, amikor többen támadni kezdték a munkásságát, kritizálták a receptjeit, a főztjét. Schobert Norbi akkor Laci bácsi védelmére kelt, még a konyhafőnök zsűrijével, Fördős Zével is összebalhézott barátja miatt. Dr. LifeOrigoIntravénásan táplálják Orbán Józsithttp://www.life.hu/drlife/20180621-intravenasan-taplaljak-orban-jozsit-a-korhazban.htmlAhogy már megírtuk, ismét kórházban van Orbán József, a 100 Folk Celsius zenekar zenésze. Bár testéből a daganatok eltűntek, depressziós lett, olyannyira, hogy enni sem eszik. Dr. LifeOrigoEgészségesebb lehet a mérsékelt alkoholfogyasztás, mint az absztinenciahttp://www.life.hu/drlife/20180624-egeszsegesebb-a-mersekelt-alkoholfogyasztas-mint-az-absztinencia-allitjak-kutatok.htmlFelmérés készült arról, hogy mennyivel növeli a korai halálozás, illetve a daganatok kockázatát az alkohol. Persze, ezt nem először vizsgálták, és az eredmények sem mindig ugyanazt mutatják, de az mindegyikből kiderül, a mértéktelen fogyasztás szinte biztosan megbetegít. Dr. Life--Nem teszi le a cigarettát Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20180603-nem-teszi-le-a-cigarettat-a-tudorakos-szekhelyi-jozsef-szinesz.htmlA 72 éves színművész, Székhelyi József állapota javult, a kemoterápiától tűnnek el a daganatok a tüdejéből, de még mindig légszomjjal küzd. A dohányzásról azonban nem tud lemondani, és azt is elmondta, miért.Dr. Life--90 éves, és még mindig műt Alla Ilinichna Levushkina, orosz doktornőhttp://www.life.hu/drlife/20180520-90-eves-es-meg-mindig-mut-alla-ilinichna-levushkina-orosz-doktorno.htmlLassan már hetven éve, hogy sebésznek állt a 90 éves Alla Ilinichna Levushkina. Az orvos a mai napig műt. Dr. LifeOrigoKözleményt adott ki a Buckingham-palota: megoperálták II. Erzsébetethttp://www.life.hu/drlife/20180609-kozlemenyt-adott-ki-a-buckinghampalota-megoperaltak-ii-erzsebetet.htmlMegoperálták II. Erzsébet brit királynő szemét. Az uralkodót szürkehályoggal kezelték, a műtét sikeres volt a Buckingham-palota közlése szerint. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.