Néhány évtizeddel ezelőtt még jobbkezességre szoktatták azt is, aki balkezes, ma már erre szerencsére nem kell számítani. Ám még mindig van néhány tévhit a balkezesekkel kapcsolatban. 

Szinte mindenki ismer olyat, aki balkezes, néhány évtizeddel ezelőtt azonban nem volt egyszerű a dolguk. Ugyanis az iskolában nekik is kötelező volt jobbkézzel írni, szerencsére ma már ezzel nem kell megküzdeniük. Ám még mindig van néhány tény és tévhit velük kapcsolatban, amit nem ismerük.

1. Kisebb súllyal születnek

Egy új kutatás szerint a balkezesek kisebb súllyal születnek, mint a jobbkezesek. Az Index cikke szerint holland, japán és finn kutatók jutottak erre az eredményre. Adatbázisok alapján azt is megállapították, hogy az ikreknél gyakoribb a balkezesség, a hármasikreknél pedig még gyakoribb

Ennek alapján a következő eredményre jutottak: 

  • Hollandiában a balkezes gyerekek 1,79 kilogrammal,
  • a jobbkezesek pedig 1,903 kilogrammal jöttek a világra,
  • Japánban pedig a balkezes gyerekek születési súlya 1,599 kilogramm,
  • míg a jobbkezeseké 1,727 kilogramm volt.
Ilyenek valójában a balkezesekForrás: PhotoAlto/Laurence Mouton

2. Nem aktívabb a jobb agyféltekéjük

Az újzélandi Welington Egyetem igazgatója, Gina Grimshaw szerint csak egy mítosz, hogy a balkezesek a jobb agyféltekéjüket használják inkább. Az igazság azonban az, hogy a jobbkezesekhez hasonlóan a balkezesek 78 százalékának ugyanúgy a bal agyféltekéje az aktívabb.

 

3. A balkezesek zárkózottak  

A balkezesekről kialakult az a sztereotípia, miszerint zárkózottak és maguknak valók. Egy 2013-as kutatás során megvizsgálták ezt a feltételezést és nem találtak egyértelmű összefüggést, azonban megállapították, hogy a „kétkezesek" esetében valóban nagyobb az esélye a befelé fordulásnak.