gerincsérv kórház Szorcsik Viki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szorcsik Viki imád mozogni, de most éppen a sportimádata juttatta kórházba: gerincsérve lett.

A mozgás egészséges, de ha túlzásba visszük, vagy túlságosan megerőltetjük magunkat, akkor komoly sérüléseket is szerezhetünk. Szorcsik Viki is így járt. A színésznő imád mozogni, most mégis kórházba került gerincsérv miatt. A hírt a Facebook-oldalán osztotta meg követőivel, és azt is elárulta, hogy a futás következtében alakult ki nála a betegség, így erről a sportról le kell mondania, helyette pedig úszni fog.

A katonaság alatt, őrségben fagytak el Antal Imre ujjai, ezért kellett felhagynia a zongorázássalhttp://www.life.hu/drlife/20181123-a-katonasag-alatt-orsegben-fagytak-el-antal-imre-ujjai-ezert-kellett-felhagynia-a-zongorazassal.htmlAzt a nagyközönség is tudta, hogy jobb keze ízületi gyulladása miatt kényszerült elhagyni a zongoraművészi pályát a hetvenes évek elején Antal Imre. Hogy mi okozta a betegséget, arról azonban a művész soha nem beszélt, de most Koncz Gábor elárulta. Dr. LifeOrigoSzebeni István gyomorrontás miatt került kórházbahttp://www.life.hu/drlife/20181122-szebeni-istvan-gyomorrontas-miatt-kerult-korhazba.htmlKórházba került Szebeni István, a hírt ő maga tette közzé Facebook-oldalán. Gyomorrontás miatt kellett ellátni. Dr. LifeOrigoBerki Krisztián élő videóbejelentkezésben mesélte el: tejérzékenységgel küzdhttp://www.life.hu/drlife/20181122-berki-krisztian-elo-videobejelentkezesben-meselte-el-tejerzekenyseggel-kuzd.htmlBerki Krisztián arcán sebek jelentek meg, amit a Legbátrabb páros műsorában is láthattak a nézők. Ez volt az oka.Dr. LifeOrigoEzeket a gyógyszereket nem szabad fogyasztani, ha lejártakhttp://www.life.hu/drlife/20181121-ezeket-a-gyogyszereket-nem-szabad-fogyasztani-ha-lejartak.htmlRégóta nagy kérdés, hogy mit kezdjünk a lejárt gyógyszerekkel. Néhány tanulmány szerint nem ártanak azután sem, hogy lejárt a szavatosságuk, vannak azonban olyan gyógyszerek, amelyeket egyáltalán nem tanácsos alkalmazni, mert többet ártanak, mint használnak: ezek azok. Dr. Life--Ezektől a munkáktól könnyen depresszióssá válhatszhttp://www.life.hu/drlife/20181121-ezektol-a-munkaktol-konnyen-depressziossa-valhatsz.htmlKiderült, melyek azok a foglalkozások, amelyek könnyen depressziót okozhatnak. Mutatjuk! Dr. LifeOrigoEzért vetette le az egészséges mellét is Szűcs Adriánahttp://www.life.hu/drlife/20181120-ezert-vetette-le-egeszseges-mellett-is-szucs-adriana.htmlSzűcs Adriána modell mellrákkal küzdött, és néhány napja az egészséges mellét is eltávolíttatta. Elárulta, miért volt erre szükség. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.