Szívbillentyűműtétet végeznek Mick Jaggeren

Forrás: Getty Images/Charles Mcquillan -
betegség műtét Rolling Stones Mick Jagger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szívbillentyűcsere miatt halasztotta el észak-amerikai turnéját Mick Jagger és zenekara, a Rolling Stones – értesült a Drudge Report amerikai hírportál.

Az értesülés szerint a legendás együttes 75 éves frontemberén még ezen a héten New Yorkban végrehajtják a műtétet. A Drudge Report szerint nyárra várható visszatérése a koncertszínpadra.

A Rolling Stones szombaton jelentette be honlapján a turné elhalasztását, és eddig nem lehetett tudni, mi baja van a zenésznek. Azt írták csupán, hogy Mick Jaggernek azt tanácsolták: most ne turnézzon, mert orvosi kezelésre van szüksége. Az együttes áprilisban, májusban és júniusban lépett volna fel számos egyesült államokbeli és kanadai városban.

Az énekes-frontember a Facebookon és a Twitteren is elnézést kért a kellemetlenségért. „Sajnálom a történtek miatt az amerikai és kanadai rajongókat” – fogalmazott Mick Jagger, hozzátéve: elkeseredett a turné elhalasztása miatt, de keményen dolgozik azért, hogy minél hamarabb visszatérhessen.

Sejtelmes poszt: kibékült VV Vivi és VV Krisztián?http://www.life.hu/sztarok/20190402-sejtelmes-poszt-kibekult-vv-vivi-es-vv-krisztian.htmlÉrdekes posztot tett közzé VV Vivi, aki nem régiben szakított születendő gyermeke apjával, VV Krisztián. Lehet, hogy a baba miatt kibékültek? TV + SztárokOrigoÚjra nyoma veszett Moldován Katalin színésznőnekhttp://www.life.hu/sztarok/20190401-ujra-nyoma-veszett-moldovan-katalin-szinesznonek.htmlÚjra nyoma veszett Moldován Katalin színésznőnek. TV + SztárokOrigoCsonka András egy vicces fotót posztolt a közösségi oldalára április elsejénhttp://www.life.hu/sztarok/20190401-csonka-andras-egy-vicces-fotot-posztolt-a-kozossegi-oldalara-aprilis-elsejen.htmlCsonka András április elseje alkalmából egy vicces fotót tett közzé a közösségi oldalán. TV + Sztárok--Fürdőkádból posztolt Erdélyi Mónika és Mollika – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190401-furdokadbol-posztolt-erdelyi-monika-es-mollika.htmlErdélyi Mónika a fürdőkádból posztolt a közösségi oldalára. TV + SztárokOrigoLabancz Lilla bikiniben villantotta meg formás idomait – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190401-labancz-lilla-bikiniben-megvillantotta-formas-idomait.htmlLabancz Lilla ismét megvillantotta formás idomait. TV + SztárokOrigoFluor Tomi közös képeket osztott meg kedvesével, Mesivelhttp://www.life.hu/sztarok/20190401-fluor-tomi-kozos-kepeket-osztott-meg-kedvesevel-mesivel.htmlEgy ideje nem láthatott egyetlen lányt sem a nyilvánosság Fluor Tomi oldalán. Ám kiderült: újra párkapcsolatban él. Egy régi barátjában, Mesiben találta meg a szerelmet legújabb klipjének forgatásakor. Most közös képeket is mutattak. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.